Deák Boldizsár, a TISZA alapítója személyesen vagy feleségét maga elé tolva éveken át részt vett az 1200 embert megkárosító összesen 8 milliárdos piramisjátékban. Deák szerepe az volt, hogy hamis ingatlan jelzálogot biztosítson a kicsalt pénzek „fedezeteként”. Így csalták lépre, tévesztették meg az áldozatokat. Szándékosan kamuszerződéseket kötöttek velük, volt, hogy „elírták” a helyrajzi számot, de hamis aláírások is szerepelnek a bűnlajstromon. A károsultak szerint a Tisza párt alapítója előre tudta, hogy ezek a fedezeti szerződések semmit sem érnek, hiszen egy törvénytelen ügylethez kapcsolódnak.

A csalók, hogy ily módon is megtévesszék áldozataikat, Budapest egyik legfontosabb pénzügyi irodaházában a Bankcenterben béreltek irodát, itt fogadták áldozataikat, itt tartottak „beetető” előadásokat. A Metropolnál jelentkező tanúk egybehangzóan állítják, hogy ezeken gyakran részt vett a Tisza-párt alapítója, Deák Boldizsár. Az általa felkínált ingatlanokból egy listát is összeállítottak, innen választhattak „fedezetet” a becsapott emberek.

Forrás: Metropol

Nahát
Az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének döntése alapján a Fókusz Stúdió 5 194 200 Ft-t zsebelhetett be "Szabad Média pályázat" keretén belül az Ökotárs Alapítvány elosztóközpont jóvoltából…

Azt hazudta, hogy nem lesz politikus. De az lett.
Azt hazudta, hogy Orbán Viktor helikopterrel jár. De nem jár.
Azt hazudta, hogy nem támogatják külföldről. De támogatják.

Azt hazudta, hogy a családja…

Peti soha nem akart EP-vitázni

Miért? Mert a vitán ott lenne 10 másik ember is, ebből 9 profi politikus, többen már hosszú évek-évtizedek óta a politikában.

Petinek meg pontosan NULLA terve van.
Egy…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média