Miért lenne jobb abban a Magyar Péterek, Momentum, DK, Párbeszéd-féle "nyugatos" országban élni, amelynek a kormányai az amerikai háborúit támogatják a saját érdekeikkel szemben, miközben a természet alapvető törvényeit is tagadó életidegen eszméket tesznek kötelezővé az őslakosok számára, elősegítve ezzel a saját kipusztulásukat?!

☝️Úgy, mint a homoszexuális és gender propagandát, gyerekek érzékenyítését iskolákban és óvodákban, ahelyett hogy a természetes, és évezredek óta hagyományosnak nevezett, a túlést jelentő családokat támogatnák?!

️ Idegen kultúrájú népeket engednek a társadalomra, majd azoknak olyan jogokat biztosítanak, amelyeket az őslakosok sem kaphatnak meg, miközben azok tényszerűn nem hajlandók integrálódni, dolgozni, és nem tisztelik a nőket, a befogadóikat, a keresztény gyökerű kultúrát, illetve konkrétan kiirtandónak tartanak mindenkit aki nem tiszteli az ő vallásukat..
️Gettokat hoznak létre amit normális ember elkerül ha teheti, bűnöznek, erőszakoskodnak, és elveszik amit tudnak..

️Miért kellene hasonlóvá válnunk azokhoz a társadalmakhoz, amelyek éppen most rántották magukra WC ülőke fedelét?

️Miért nevezitek diktátornak és antidemokratikusnak, nem jogállamnak, lopósnak, korruptnak, Lölönek, Tóninak, fidkánynak azokat akik kemény eszközökkel de a nemzeti érdekek mellett állnak ki, az amúgy sokkal erősebb hatalommal szemben?

Azzal hatalommal szemben, amelyet amerikai központú globalista pénzhatalomnak nevezünk és megvette a Magyar Pétereket, a Momentumot, a DK-t, a Párbeszédet és őrült pénzekkel fogad ebben a pillanatban is arra, hogy a magyar nemzeti érdeket támogató kormány bukni fog..

SZÁMUNKRA MAGYARORSZÁG AZ ELSŐ

JÚNIUSBAN A FIDESZRE SZAVAZUNK!

❤️HAJRÁ MAGYARORSZÁG, HAJRÁ MAGYAROK! ❤️

Miért lenne jobb abban a Magyar Péterek, Momentum, DK, Párbeszéd-féle "nyugatos" országban élni, amelynek a kormányai az amerikai háborúit támogatják a saját érdekeikkel szemben, miközben a természet…

Ha már Húsvét, én is kirakok egy tojásos képet!
A képen az látható, ahol egy boldogtalan gyermek, kívánságait suttogja egy kívánságtojásba, hogy az majd eljuttatja az üzenetét a nyuszihoz!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média