A rendőrségnek van arra vonatkozó adata is, hogy Győrffy Péter nemcsak kiskorú sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel, hanem szexuális erőszakkal is gyanúsítható! Győrffy telefonján találtak…
Deutsch Tamás LEVELE
Kocsis Mátéak:
"Tisztelt Frakcióvezető úr!
Mint ismeretes, Hajnal Miklós országgyűlési képviselő, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja a közelmúltban az ATV televíziós csatornának nyilatkozva beismerte, hogy pártja európai parlamenti képviselőinek, Donáth Annának és Cseh Katalinnak komoly szerepe volt abban, hogy Brüsszel jogállamisági eljárást és kötelezettségszegési eljárást indítson Magyarországgal szemben, melynek következtében hazánk évekig nem juthatott hozzá a jog szerint Magyarországnak járó európai uniós forrásokhoz.
A beismerés nem kevesebbet jelent, minthogy a Momentum EP-képviselői esküjüket megszegve és választóikat elárulva Magyarország ellen áskálódtak, amellyel súlyos károkat okoztak magyar emberek millióinak. Meggyőződésünk szerint, egy választott képviselőnek minden körülmények között hazája és annak polgárai érdekében kell cselekednie, és ezt az erkölcsi parancsot semmilyen ideológiai meggyőződés vagy politikai számítás nem írhatja felül.
Tekintettel az ügy kirívó súlyosságára, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja nevében, tisztelettel felkérem Frakcióvezető urat, hogy a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja nevében kezdeményezze az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága rendkívüli ülésének összehívását a Momentum EP-képviselőinek Magyarországgal szembeni folyamatos áskálódó tevékenysége megvizsgálására. A közelgő európai parlamenti választásokra való tekintettel is, a magyar embereknek joguk van tudni, hogy milyen politikai manőverek történtek a dollárbaloldal részéről azért, hogy szándékosan hátrányt okozzanak a magyar polgároknak.
Brüsszel, 2024. március 7.
Üdvözlettel:
Deutsch Tamás,
a Fidesz Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának vezetője"
Forrás: Fidesz Facebook
A rendőrségnek van arra vonatkozó adata is, hogy Győrffy Péter nemcsak kiskorú sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel, hanem szexuális erőszakkal is gyanúsítható! Győrffy telefonján találtak…

ápolnunk kell történelmi nagyjaink emlékét
Deutsch Tamás LEVELE
Kocsis Máténak:
"Tisztelt Frakcióvezető úr!
Mint ismeretes, Hajnal Miklós országgyűlési képviselő, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja a közelmúltban az ATV televíziós csatornának…

️ Tükörképek 6️⃣
Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, MH Klapka György 1. Páncélosdandár, MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred, honvedelem.hu
Az élet sajátossága, hogy ezek az őrültek anya nélkül nem tudnák kitörölni az anya kifejezést s nyilvántartásokból.
Őrület.
Ezen a vonaton tényleg nincsen fék. Jobb fel sem szállni rá!