️A kétszínűségről és azokról, akik mást mondanak, mint amit tesznek:
👇👇👇👇👇👇👇👇👇
“Abban az időben Jézus így beszélt a tömeghez és a tanítványokhoz: "Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta.." (Mt 23)
👇👇👇👇👇👇👇👇👇
Elmélkedés🙏
👉A nehezen észrevehető farizeusi lelkület könnyen elhatalmasodna rajtunk, ha időnként nem tennénk fel önmagunknak a kérdést: Hogyan hallgatom Isten szavát? Megérinti-e szívemet, lelkemet? Indít-e a felebaráti szeretet gyakorlására? Indít-e Isten felé? ☝️Ha csupán a fülemmel hallgatom Isten szavát, aligha fogom megérteni lényegét, s aligha fog életemet alakító és átalakító erővé válni. Mindenekelőtt azt a jézusi felhívást kell meghallanom, amivel az Úr elkezdte működését: Tartsatok bűnbánatot! Ez a bűnbánat és a bűnbánat mögött meghúzódó alázat hiányzik a farizeusok magatartásából. És ha bennem nincs meg ez az őszinte bűnbánat és alázat, akkor én is csak egy farizeus vagyok.
️Jézus nagyon könyörtelenül beszél a farizeusokkal, amikor leleplezi álnokságukat és vakságukat. Ugyanakkor nagy irgalommal és könyörülettel beszél a bűnös, de bűnüket megbánó emberekkel.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média