Krausz Ferenc: – 1985-ben végzett a Műegyetemen, majd ott elindult a doktori képzés. Közben kapott egy négy hónapos ösztöndíjat a Bécsi Műszaki Egyetemre. Mit tett az osztrák fővárosban, hogy nem sokkal később Bécsbe hívták?
– Abban a reményben mentem ki, hogy beleszagolhatok az ottani kutatásokba. Ez érdemben nem történt meg. Annyit értem el, hogy egy lézert működőképes állapotba hoztam. Hazatérve a Műegyetemen folytattam a tanulmányaimat és a kísérleteket. Az államvizsga után elkezdtem a doktori tanulmányaimat – az ösztöndíjam 4300 forint volt, amiből szűkösen, de meglehetett élni. Dolgoztam, és egyszer csak jött a bécsi telefonhívás: az időközben professzorrá kinevezett Arnold Schmidt asszisztensi állást ajánlott. Elfogadtam, hiszen a bécsi kutatási feltételek összehasonlíthatatlanul jobbak voltak, mint az itthoniak. A kísérleti fizikában a lehető legjobb műszerekre van ahhoz szükség, hogy világszínvonalú kutatást tudjunk végezni. Ezeknek a műszereknek a beszerzésére annak idején Magyarországon nem voltak meg a források.