️
️
️Székelyföldet is alaposan megtépázza az aszály. Ha nem lesz eső, lassan kiszárad, alig csordogál a víz a Nyikóban.
️
️
️Bezzeg 21 évvel ezelőtt a halálos és pusztító áradáskor magasabban állt a víz…
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján a Tisza ilyen államfőt választana?
Egy olyan embert, aki strasbourgi bíróként a Korbely kontra Magyarország ügyben a többséggel szavazott, és ezzel gyakorlatilag zöld utat adott annak, hogy az 1956. október 26-i tatai sortűz egyik elkövetője „erkölcsi elégtételt” kapjon.
Ugyanez az ember tiltakozott a semmisségi törvény ellen, amely a 2006-os gyurcsányi rendőrterror ártatlanul elítélt, meghurcolt tüntetőit kívánta rehabilitálni.
Ugyanez az ember – a Kúria általa vezetett tanácsa – még 2018-ban is elutasította a 2006-os rendőri támadás egyik áldozatának kárigényét.
Magyar Péter 2006-ban saját bevallása szerint még a rendőri túlkapások elleni jogsegélyben vett részt. Ma pedig pont Baka Andrást emeli átmeneti köztársasági elnökké. Kettőjüket nem a nemzet, hanem az előző kormányokkal szembeni személyes sértettség köti össze.
Baka 2011 óta, mióta az akkori intézményi átalakítás miatt elvesztette a főbírói széket - de vezető bíró maradhatott -, folyamatosan a magyar állam ellen pereskedett és politikai nyilatkozatokat tett. 2026-ban viszont hirtelen úgy találta: a közjogi tisztségviselők igenis eltávolíthatók.
Egy sértett, bosszúból politizáló ember, aki 1956 örökségében és a 2006-os atrocitásokban is a magyar nemzettel fordult szembe.
Ő lenne a „rendszerváltó” Tisza államfőjelöltje éppen a forradalom 70. évfordulóján?
Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök „kifejezi a nemzet egységét”.
Lehet vitatkozni Baka András egyes döntéseinek jogi megítéléséről. Egy dolgot azonban nehéz megmagyarázni: hogyan testesítené meg a nemzet egységét egy olyan jelölt, akinek személye és közéleti múltja maga is komoly társadalmi és politikai viták forrása?
Ráadásul éppen 1956 hetvenedik évfordulóján, ennél hibásabb döntés, talán nem is lehetett volna.
A sokat ígért „széles körű társadalmi egyeztetésből” végül sikerült egy olyan jelöltet találni, aki nem összeköti, hanem még jobban megosztja a magyar társadalmat.
Nemzeti egység helyett még jobban mélyülő nemzeti megosztottság, ez a Tisza-kormány „eredménye”.
Fotó: Illyés Tibor/MTI
️
️
️Székelyföldet is alaposan megtépázza az aszály. Ha nem lesz eső, lassan kiszárad, alig csordogál a víz a Nyikóban.
️
️
️Bezzeg 21 évvel ezelőtt a halálos és pusztító áradáskor magasabban állt a víz…
Tisztelt Gajdos László miniszter úr!
Nagyon várjuk Kelemen Ágnes államtitkár asszony hivatalos ausztriai látogatásáról készült információkat. Nem kérünk lehetetlent: Tárgyalás időpontja, helyszíne,…
Nem nemzeti egység. Nem társadalmi egyeztetés. Nem jogállamiság.
Csak egy cél: Tisza-bábot ültetni a Sándor-palotába.
Pár nap múlva Magyarországnak illegitim köztársasági elnöke lesz.
Nem áll jól Lannert Juditnak a Magyar Péter diktálta stílus. Ami pedig az érdemi mondandót illeti, miniszter asszonynak nincs igaza. Ha valaki a külsőségekre, magamutogatásra épít, az épp az ő főnöke…
Ma! 
Üdv a csapatban Palóc André, Hortay Olivér!
️AKCIÓBAN VITÉZY DÁVID
️
A minisztert - ahogy tegnap lebukott az egész ország előtt - saját KÜLÖNVONAT szállította haza néhány nappal ezelőtt Kelebiáról Budapestre.
Vitézy Dávid tegnap nem válaszolt…
Az elhibázott kríziskezelésnek meg lesz a böjtje. Ennek az árát a magyar gazdaság, és a magyar emberek fogják megfizetni.
#SzalaiPiroska #magyarország
Baka András mandátuma addig szól, amíg Magyar Péter egy kommenttel le nem váltja, ha neki nem tetszőt tesz.
Magyar Péter könnyen félreérthető (vagy inkább pont, hogy félreérthetetlen) képet posztolt a Szent Koronával, ahogy mögötte áll és mered rá.
Mire számítsunk? Hamarosan nem csak az orosz történelemben…