Senkinek nincs joga felszólítani lemondásra még Magyar Péternek sem! Talán elfelejtette, hogy ő maga írta: az elnökség egy másik hatalmi ág.

😮 a testnevelési órák nagyobb száma miatt több a túlsúlyos gyerek!

Ami Párizsban történt, az nem ünneplés, hanem rombolás

Nahát, milyen megható pillanat, amikor egy 16 éven át NER-nyertes, MTVA prominens, Orbánék által delegált amerikai konzul a Tisza kormány alatt hirtelen rájön egy ellenzéki Orbán-poszt hatására, hogy…

“Az EU egy technokrata gépezet, semmi ideológiát nem akar ránk kényszeríteni, az EU-s szervek szakmai alapon, értünk dolgoznak.”
Az EU-s szervek:

Több mint 600 drón és 60 rakéta. Oroszország a háború egyik legnagyobb légicsapását hajtotta végre Ukrajna ellen az elmúlt napokban. Változtat ez a fronthelyzeten?

Bendarzsevszkij Anton szerint Moszkva…

️ 7 fokozatú nukleáris baleseti skála

A ma használt, 7 fokozatú nukleáris eseményskálát csak a csernobili katasztrófa után vezették be. Addig egyszerűen nem számoltak azzal, hogy egy atomerőműben…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média