️ A tiszások Petihez híven a szekér után fogták a lovat. Most egy térkép miatt visítanak amin fel vannak tüntetve és ezt persze a jobboldalra akarják kenni, pedig nem is tudjuk, hogy ki a térkép “alkotója”. De támadják pl. a Magyar Nemzetet aki beszámolt a jelenségről.

️ Miért a lovas hasonlat? Mert a tiszások szándékosan összekeverik az ok-okozatot.
Az adatszivárgás, ahogy egy hete mondjuk nem jó, de erről csak Peti tehet. A hírek szerint már október 5-én tudtak a szivárgásról de MP nem lépett csak hazudott. Letagadta, majd amikor már nem tudta, vergődni kezdett.

Egy jobboldali bűnöst akarnak kreálni de ahelyett, hogy a drágalátós, tehetségtelen Petijüknek tennének fel kérdéseket aki az ok, az okozat miatt nyávognak.

👉 A tiszásoknak három kérdést kellene feltenni Petinek:
Miért azok fejlesztették az appot, akik?
Miért kellett erőltetni az indítást ha nem volt biztonságos?
Miért nem értesítették őket már októberben a szivárgásról?

👉 Maguknak pedig csak annyit:
Miért támogatok egy ilyen csődhalmazt mint a Peti?

“Nem szeretjük, hogy élünk. Nem örülünk neki. Holott nagy kiváltság lehet az élet, ha végül halállal kell megfizetnünk érte.”

jelentőségét jelzi, hogy a Kádár-korszak mainstream irodaloma sem tudott…

milyen volt apuka tapasztalata az amerikai alelnökkel?

“nem lesznek finanszírozási problémák, mert lesz amerikai pénz. brüsszeli is, a felét már visszaszereztem.”

Kedves Követőim! Örömmel jelentem, hogy megjelent a legújabb könyvem, Jugoszlávia tündöklése és bukása címmel. Negyven nyáron át idegenvezető voltam a horvát tengerparton, úgy érzem, elég jól ismerem…

Helyzetjelentés: végzett a magyar delegáció Washingtonban, irány haza!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média