Somogyi nagyon kiakadt a Harcosok Klubjára.
Persze kitalálta, hogy ez meg az történhetett de ő biztosan nem volt ott mert regisztráció kellett hozzá. Nála egy dolog pluszban még kifejezetten hiányzik: a színvonal.

A pletykák szerint a Fidesznél is jelentkezett annak idején, hogy támogató videókat készítene de senkinek sem kellett. Csodálkozunk? Nem!

Olyan lehet mint Magyar Peti vagy Ruszin-Szendi. Aki nem kell az átáll máshová. Mondjuk megtalálta a helyét mert ugyanazon a szinten mozog mint Petiék. Vagyis sehol.
Mert ha ott ez a humor akkor vagy a jóérzéssel vagy a fogalmak nem értésével van a gond.

Megjelentek az első negatív hangok a nyugati sajtóban a budapesti Trump-Putyin békecsúccsal kapcsolatban. Sőt, európai vezetők Trumphoz utaznának a budapesti helyszínt megváltoztatni. Vendégeim:
Kiss…

Borzasztó, hogy ott tartunk, hogy vannak, akik ÁLLATNAK képzelik magukat és csak így érzik jól magukat a bőrükben. Foglalkoztam már a thériaiakkal korábban. ️ Még mindig elképesztő történet

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média