👍 Gyorsan és hatékonyan dolgoztak! A Honvédelmi Minisztérium belső vizsgálata szerint egy Romuluszt támogató tiszt készítette a felvételt. ️A személy, akit azonosítottak, beismerte tettét, valamint azt is, hogy más alkalommal is adott át információkat a médiának.
Mindeközben Magyarország a három legalacsonyabb rezsijű európai ország között van az eurostat szerint, de persze Magyar Péter szerint a rezsicsökkentés humbug.
Aki ma aki tenni akar a boldogulásáért, az boldogul.☝️Sőt, az is boldogul, aki tesz érte, csak nyavalyog️ Aki pedig tenni sem akar a boldogulásáért annak mindegy ki a kormányfő.