️MARCO ROSSI reagált arra, ahogy a Tiszások azt sugallták, hogy “velük van”. Lájkvadász tiszás celebek. Peti már az MCC-s diákokkal is eljátszotta ezt.

MARCO ROSSI: „Néhány utas tegnap arra kért, hogy készítsünk közös fotót, mint sok más alkalommal. Nem ismertem őket, és nem adtam rá engedélyt, hogy a képet politikai üzenethez használják. Természetesen nem szeretnék bevonódni semmilyen politikai vitába, sőt általában is elmondhatom, hogy csak azért járulok hozzá az ilyen képek közzlétételéhez a közösségi médiában, hogy aki posztolja vagy látja, a kedvét lelje benne, tegnap is így történt.”

Diákhitel van, munkáshitel még nincs. Ezt meg kell változtatni.

Támogatni kell azokat a fiatalokat is, akik nem egyetemre mennek, hanem egyből elkezdenek dolgozni.

Üdv a pingpong bajnokok, versmondó művészek, sakkbajnokok, fekvenyomó bajnokok és a jövő fizikusainak birodalmából!

Köszönöm a Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola igazgatójának, Palkovics…

Örömmel érkeztem Örményországba Őszentsége II. Kariken örmény apostoli pátriárka meghívására, hogy részt vegyek két fontos egyházi ünnepségen.

️Ma különleges élményben volt részem: együtt…

Orbán Viktor: A magyar életösztön mindig is a függetlenség és a szuverenitás felé hajlott. Ez most éppen kapóra jön nekünk a gazdasági semlegességhez.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média