️Szerintem a férfi bokszolók alig várják, hogy egyszer közéjük is be merjen menni!
A vesztes Carini térdre rogyott, s könnyekben tört ki és azt kiabálta, hogy ez igazságtalan.

„Mindig igyekeztem a hazámat szolgálni, de ezúttal nem volt értelme folytatni, képtelen voltam tovább bokszolni. Még a harcosok is feladják néha. Amikor a csatát elveszítik, becsülettel a földbe szúrják a kardot. És én is ezt tettem.” – fogalmazott Carini a mérkőzést követően.

Cikk

,,Tehát a magyar nagystratégiának a veleje – értelmiségi nyelven mondom – a konnektivitás, ami azt jelenti, hogy nem engedjük magunkat bezárni a most kialakuló két félvilággazdaság egyikébe sem’’ —…

És kezdődik! Mától újra hangos Esztergom, nemsokára megnyitjuk a 4. MCC Fesztet.
Aki még nem tervezte meg, hogy milyen programokon vesz részt, annak itt van 3, amit ma én sem fogok kihagyni:…

Nem engedjük magunkat bezárni a most kialakuló két fél-világgazdaság egyikébe se.

Nincs kizárólag nyugati meg keleti világgazdaság, mind a két felében ott kell lennünk: a nyugatiban is meg a keletiben…

Az igazi emberi szabadság nem az, hogy mindent szabad, hanem ha nálunk magasabbat is szolgálhatunk. Három ilyen van: Isten, haza, család.🙏🇭🇺👨‍

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média