️ Ilyenkor persze nem nyígnak a balliberálisok. Ha viszont ugyanilyen célból, más országból jönnek ide rendőrök, akkor visítanak mint a fába szorult.
907. július 4-7. között került sor a pozsonyi csatára. Pannónia visszaszerzése és a magyarok legyőzése volt a támadó bajor seregek célja.
Győztünk, a csatát pedig a magyar hadtörténet egyik legfontosabb győzelmeként tartjuk számon.
A csatát követően több mint 120 évig nem támadták meg hazánkat.
Őseink biztosították számunkra a Kárpát-medencét.
Ma is sok de másféle támadás éri hazánkat. Védekezünk és egyben küzdünk a saját igazunkért. A harcot nem adjuk fel.
Isten áldja Magyarországot! Isten áldja a magyarokat!
️ Ilyenkor persze nem nyígnak a balliberálisok. Ha viszont ugyanilyen célból, más országból jönnek ide rendőrök, akkor visítanak mint a fába szorult.
Holnap a 42. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozón mesélünk a 777 missziójáról, az evangelizáció szerepéről az életünkben👏
Imádkozzatok a résztvevőkért és értünk is, hogy a Szentlélek vezessen bennünket ☝️…
Ferenc pápa messze a legkedvezőbb megítélésű nemzetközi közszereplő a magyarok között egy közvélemény kutatás szerint.
(Forrás: 24.hu)
"A képeknek nincs hangja"
A kép:

🤝🇭
A
rózsaszín
németek kiestek…
️Hát van ez így!
A HírTV hős amazonja, aki simán bemegy a Teszkós Jézus felkorbácsolt tömegébe.
Futó Bogi a holnapi Bezzegben!!
Biden leépülése és az amerikai gazdasági érdekek Ukrajnában – Mandiner REAKCIÓ Jeszenszky Zsolttal
Milyen hatása lehet Orbán Viktor békemissziójának? Visszaléptetik-e Joe Bident a demokraták? Merre…


