Nem csitulnak a kedélyek.

Az antif@ támadót az a Magyar György védi, aki a kommunista Biszku Bélát is.
Az az ügyvéd, akinek a nevéhez fűződik a börtönökkel kapcsolatos kártérítési perek dömpingje.

Persze Magyar György azt véd akit akar, annyiért, amennyiért akar.
De ha felveszi jelentős ügyvédi díját, bár nem mi fizetjük, de valamit kérnénk.
Mondja el védencének, hogy:

Aki hazánkba jön és ártatlan magyarokat, társaival együtt fegyverrel megtámad és felismerhetetlenségig ütlegel, az kussoljon.
Ez itt Magyarország! A börtön pedig nem 4 csillagos wellness hotel.
Ha nem jött volna ide, most nem nyígna.

Lehet ezt jogilag csűrni-csavarni, de nem érdemes.
Csak reméljük, hogy az ügyvéd, ezeket is elmondta a védencének!

Emlékeztek még, amikor a komplett bohócbaloldal minden egyes szereplője elmondta, hogy egy árva forintot nem kaptak külföldről, pláne nem Soros Györgytől?
Most konkrétan Soros György emberei mondták…

Mélység/élesség

Folyamatosan dokumentálunk, és ezzel tulajdonképpen a mi szemüvegünkön keresztül jelentést adunk a múltnak is.

A Millennium Házában nyílt Mélység/élesség. Remekművek a Magyar…

Új és régi kapitányok a fedélzeten!

Átvette főigazgatói kinevezését Kiss-B. Atilla Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, aki második ciklusát kezdi a Budapesti Operettszínház élén. Nagy…

Egy kiszivárgott felvétel, amin az Action for Democracy vezetői beszélnek leleplezte a dollárbaloldalt! Soros György a legfőbb támogatójuk és erre büszkék is!

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Érték - Sarlós Boldogasszony kápolna Máriakálnokon
Legendák mesélnek a máriakálnoki kápolna történetéről.
Egyik legenda szerint egy arrafelé dolgozó halászember talált a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média