A balliberális politikusok ebben kiszámíthatóak:

Csalnak, hazudnak, lopnak és hergelnek.
Csak azt teszik, amihez értenek.

Ma 5 éves az “adventi anarchia”, és Kunhalmi ajtónak rohanása:

Közeleg a Karácsony a HadERŐ műsorban is, ahol megmutatjuk, hogy az ünnepi időszak előtt a katonák hogyan segítik a rászorulókat, támogatják a jótékonysági kezdeményezéseket, de bepillantást nyújtunk…

Aggasztó számok: Németországban eddig 300 ezer migránsnak kellett volna már elhagyni az országot, de az 5 százalékukat se sikerült még kiutasítani!

Ezeknek az embereknek már papírjuk van róla, hogy nem…

Tehát a háború Ukrajnában folytatódik. Ebből kifolyólag mondhatom, óriási ötlet lenne felvenni az EUba egy olyan országot, amelynek nem ismerjük a határait és éppen háborúban áll.

Agyrém.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média