Magyar Péter a saját alpári stílusában, hányingerkeltően mindig a jobboldalt vádolja durvasággal. Stílusának itt a következménye.

Takács Péter azt írta: egy tiszás férfi előbb verbálisan támadt rá, majd megpróbálta kicsavarni a kezéből a telefont és veréssel fenyegette, miközben „mocskos tolvajnak” nevezte. Takács Péter feljelentést tett, a rendőrség pedig gyorsan és korrekten intézkedett.

A politikus az elkövető arcát szándékosan nem mutatta meg mert nem akarja, hogy a férfi gyermekei az apjuk viselkedése miatt további támadásoknak legyenek kitéve. Mint írta, mindkét család gyermekei megrémültek a történtektől.

Takács Péter szerint ide vezet Magyar Péter folyamatos hergelése, uszítása és rágalmazása. Hangsúlyozta: politikai véleménykülönbségtől függetlenül senkinek nincs joga az utcán önbíráskodni vagy fizikailag fenyegetni egy másik embert. Ha valaki bűncselekményről tud, forduljon a hatóságokhoz – ahogyan ő is tette.

☝️Jelezném Magyar Péternek, hogy az Indexen indult társadalmi konszenzuson alapuló felmérés szerint más jelöltet látnának szívesen a magyarok a köztársasági elnöki székben.

Magyar Péternek mi a véleménye erről?

Az előző posztohoz kapcsolódóan Zelenszkij Szerbiáról ma ìgy nyilatkozott:

„Szerbia most úgy halad, úgy gondolom, hogy visszanyerje függetlenségét az orosz…

Korbely János csak EGY név, ami Baka Andrást morálisan (is) illegtimmé teszi a köztársasági elnöki funkció betöltésére. Baka kiválasztása Magyar által egy hazaellenes, magyarellenes, történelmünket…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média