Kapu Tibor bejelentette, hogy végrehajtja Magyar Péter utasításait!
Nagyon dicséretes Tibor! Azt már nem is merjük feltételezni, hogy egy kép vagy egy egyperces videó miatt húztad a hőfokot magasabbra, amíg elkészülnek a felvételek.

Mi ezt az embert védtük és támogattuk akkor, amikor a tiszások nekiestek és támadták. Kapu Tibor akkor ezt megköszönte a jobboldalnak, most mindent megköszön a Tiszának. Az érdeme, hogy az űrbe jutott megfelelő felkészültséggel és persze a Fidesz támogatásával, mert lehetett volna akármilyen felkészült ha nem adnak neki lehetőséget, az megmarad. Nem megkérdőjelezhető!

De a jellem? Kapu Tibor egy ilyen “egyenes” ember. Amilyen gyorsan felejt, ugyanolyan gyorsan alkalmazkodik.

Ha a Hungaroring VIP-ban való bohóckodás helyett azzal foglalkoztak volna, ami valóban számít - tehát kormányoznak -, akkor jelentősen tudták volna enyhíteni az atomerőmű leállításával járó extra…

️ “A csúcsidőszaki áram tőzsdei egységára tegnap megközelítette az 550 eurót. Ugyanerre az időszakra egy héttel ezelőttig 100 és 150 euró között lehetett vásárolni.”
Forrás: Hortay Olivérfacebook…

"Súlyos hekkertámadás érte az Államkincstárat: az első hivatalos kommunikáció még arról szólt, hogy a támadás orosz szerverekről érkezett, most azonban a Telexnek jelentkezett az a ByteToBreach nevű…

"A Tiszások most Magyar Péterre hivatkozva szélerőműveznek meg "elmúlt 16 év"eznek, hogy nem történt semmilyen fejlesztés...
Nos akkor a tények a valóságtagadóknak.

Sebestyén Géza hívta fel rá a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média