Nem lesz fellépés Magyar! “Ne menjenek ki, maradjanak itt” – Magyar Péter a szokásától eltérő módon, visszafogott stílusban kérlelte az ellenzéket parlamenti felszólalásában, hogy maradjanak a Parlamentben. Szerinte a Fidesz–KDNP képviselőinek részt kell venniük a parlamenti és bizottsági munkában. Míg korábban emberi méltóságot sértő stílusban gyalázta őket, most arról beszélt, hogy egyesíteni kell a nemzetet.

Mindez annak a jele, hogy a Fidesz és a KDNP képviselőinek hétfői kivonulása érzékenyen érintette Magyar Pétert.

Magyar Péternek az fáj a legjobban, ha nem foglalkoznak vele. Minden alkalommal a monológja előtt ki kell vonulni!

Az MH elnöke egy javaslatot tett. Magyar Péternek csak kaján de egyben kínos mosolyra futotta. A nevetéssel akarja lelepezni, hogy belül majd szétveti a düh mert az igazat a szemébe mondják.

️„Ne menjenek ki, maradjanak itt” – Magyar Péter a szokásától eltérő módon, visszafogott stílusban kérlelte az ellenzéket parlamenti felszólalásában, hogy maradjanak a Parlamentben. Szerinte a Fidesz–…

Forsthoffer Ágnes még a „felvételek” szót sem tudta helyesen leírni abban a levélben, amellyel három hónapra kitiltották Bohár Dánielt a Parlamentből. Az indok? Az, hogy kérdéseket tett fel a…

️A Mi Hazánk elnökét olyannal támadta Magyar Péter, ami ő maga csinált és mondott!

☝️Írtam egy posztot az Ahogy a Gazda látja kerti, közéleti gazdaságomba a tegnap történtekről. Személyes szálon, ahogy én látom.

🫶Megtiszteltek ha elolvassátok. És ha nem tettétek még iratkozzatok…

KITILTOTTAK!
Tiszásokat kérdeztem, ezért 3 hónapra kitiltott Forsthoffer Ágnes a parlamentből!
Részletek a videóban!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média