Tiszás megvezetés- 1457. rész. Áragggyon!
Azt ígérték, hogy mindenki 100.000 forintot kap, de a kampányígérethez képest most Magyar Péter azt jelentette be, hogy csak 40 milliárd forintot különítenek el, és a kormány számításai szerint csupán 400 ezer gyermek (nem pedig család) részesülhet a támogatásban.

Emellett nem egyszerre, hanem két részletben kapják meg az összeget: az elsőt augusztus 24-ig, a másodikat pedig novemberben, ráadásul utalvány formájában.

Minden józan gondolkodású látta előre, hogy tarthatatlan az ígéret cunami. Most ki is derült!

A tiszás fogdossa a mikrofonomat a parlamentben. Folytatódik az abszolút filmszínház!

Egyszer már megpróbálta Magyarország elérni a romániai tengeri földgázt, akkor nem hagyták. Most sikerül?

Hatalmas orosz támadás érte Kijevet! Rengetegen meghaltak, óriásiak az anyagi károk!

Holnap a püspöki kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője Székely János püspök atya lesz! Hallgassátok meg gondolatait pénteken 18 órától a Pázmány ITK-n!

Ne felejtkezzetek el regisztrálni, linkek…

Áder János: "Még csak kísérletet sem tesznek az alkotmányos szabályok betartására, a látszatra sem adnak, sőt. Az olyan politikai minősítések, mint hogy valaki „fideszes báb”, önmagában nem járhat…

Többen is számon kérték rajtam – mintha egyébként bárkinek joga lenne ehhez, hogy miért nem szólalok meg a debreceni akkumulátorgyár ügyében.
Tisztázzuk.
Magyarországon a járműipar stratégiai…

Szombaton találkozzunk Ópusztaszeren!

Repülőrajt, vagy fejjel a falnak?

Merre tart a magyar gazdaság, és milyen kihívások, illetve lehetőségek várnak Magyarországra 2030-ig? Többek között erről lesz…

Teljesen megértem Péter Magyar kisebbségi komplexusát Toroczkai Lászlóval szemben.

A Mi Hazánk elnöke ugyanis már 1998-ban, alig húsz évesen képviselőjeltölt volt, majd újságíróként egy háborús…

Mit hazudtak Pócs Jánosról?
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média