Felvette a magyar válogatott mezét, őrjöngve tumkolta a gulyást, betömte a képébe, úgy rontott a muzsikus cigány elé, mint egy felhúzott vadkan… és tudjátok mi történt? Nem az az érdekes, hogy néhány nihillista csápolt neki, meg mekkorát hasít majd a videó a neten, hanem az, hogy a cigány uggggyanúgy húzta tovább, mosolyogva – egy másodpercig ki nem zökkent. Az ilyen zenészek már sok mindent láttak, és nincs az a fejetetején pörgő „youtuber világsztár” kis senkiházi, aki felérne a bölcsességükhöz. A csávó meg próbálja meg ugyanezt a produkciót a magyar szurkolók körében. Legyen a segélyhívó listán anyu száma legelöl, te, bleklájfszmetter!

Szeptemberben megjelenik Kodolányi János író 1944 és 1956 közötti belső száműzetéséről szóló könyvem. Személy szerint a legfontosabb könyvemnek tartom (pedig írtam néhányat), már csak azért is, mert…

Egyértelműnek látom azt, ahogy Donald Trump megfogalmazta, konvenciós beszédében csütörtökön teljesen új irányt fog venni ennek az eseménynek a következtében, ugyanis ő most a nemzeti egységre kívánja…

Akár munka, akár tanulás, Magyarország számít a fiatalokra!

Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök az érettségizőknek a jól megérdemelt bizonyítványukhoz. A kormány azért dolgozik, hogy fiatal…

𝗞𝗼̈𝗻𝘆𝘃 𝗸𝗲́𝘀𝘇𝘂̈𝗹𝘁 "𝗺𝗶𝗻𝗱𝗲𝗻𝗸𝗶" 𝗣𝗲́𝘁𝗲𝗿𝗲́𝗿𝗼̋𝗹? Beb@szna......

Pedig nagyon úgy tűnik, hogy a csalódott ballibbantak után az újhullám is alákarol Petikének. Történt ugyanis,…

️ Na mit mondtunk? Nesze neked.....

Pár perce tetet ki Magyar Péter az alábbi posztot. Mint azt épp ma írtuk meg, egy "gyönyörű" kettős színjáték vette kezdetét........

Épp azokat a hibákat kerüli el,…

️ Megdöbbentő eset a kalandparkban

Hogy én miért nem találkozom össze egy ilyen manussal? Nem kívánok fenyegetőzni, de négy gyermekes apukaként ha ezzel a csávoval pár percet eltőlthetnék kettesben....…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média