#történelmipillanat #elsőnap
Sosem felejtem el azt a fekete gumiszőnyeget. Hányszor követtem a szélét a reggeli futásokon! Ez a masszív sötét szalag kötötte össze a suli két szárnyát az aulán keresztül, amin ha átnyargaltunk, minden arra haladó tanár, diák megtorpant: - Vigyázzatok, jönnek a c-sek! Mi pedig iszonyú büszkén „húztuk ki magunkat” futás közben, és rezzenéstelen arcot vágtunk a feszített tempóhoz.

- Sorakozó! (Mindig a fekete szőnyeg szélén sorakoztunk, de aznap izgatottabbak voltunk mint máskor. Első voltam a lányos tornasorban a magasságom miatt, mögöttünk sorjáztak a fiúk.

Bekapcsolták a hangosbemondón keresztül a rádiót. Kikiáltották a Magyar Köztársaságot, amiről nem tudtuk pontosan, micsoda igazából, de irdatlan büszkék voltunk rá. Józsibá, az edzőnk szigorúbb arcot vágott, mint máskor, de észrevettük, hogy könnybe lábad a szeme.
- Gyerekek, ez egy, ez egy… - kereste a szavakat.
- Történelmi pillanat! – vágtam rá, magam is meglepődve a bátorságomon. Edző szavába sosem vágtunk.
- Igen, az, kis Méhes! Köszönöm.
Kis Méhesnek becéztek az edzők a magasságom ellenére, vagy azzal együtt.

Eltelt több, mint három évtized, július 1. a magyar EU elnökség első napja. Történelmi pillanat az európai politikai színtéren, ami, ha nem leszünk észnél, könnyen hadszíntérré válhat. Csak békében van tere a jobb-bal szimpátiaharcnak. Háborúban nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust. Ahol vér folyik, ott az a kérdés, hogy gyilkosok és áldozatok akarunk-e lenni, vagy túlélők, akikben marad az elesettek segítésére erő. Amikor a békét védő szuverenisták és a háborús bizniszben érdekelt globalisták közti törésvonalakról beszélünk, erről beszélünk.

“Az európai emberek békét, rendet és fejlődést szeretnének, de a brüsszeli elittől háborút és stagnálást kapnak. Az európai gazdaságot versenyképtelenné tették” (Orbán Viktor)

Új patrióta szövetség Európában🤝

Új európai pártcsaládot jelentett be Orbán Viktor, miután ma délelőtt Bécsben Herbert Kickl-lel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével valamint Andrej Babis korábbi cseh…

Összevont poszt

Patrióta kiáltvány az európai jövőért.

Patrióta kiáltvány az európai jövőért

Európa nemzetei történelmi fordulóponthoz érkeztek. Az Európai Unió – ami egykor a…

Patrióta kiáltvány az európai jövőért!

Patrióta kiáltvány az európai jövőért

Európa nemzetei történelmi fordulóponthoz érkeztek. Az Európai Unió – ami egykor a…

Bécsben új európai politikai együttműködést jelentett be Orbán Viktor és Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt elnöke, valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfő, az ANO párt elnöke.

Budapest rendezi az új atlétikai világversenyt 2️⃣0️⃣2️⃣6️⃣-ban
A hírt Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség (WA) elnöke jelentette be.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média