Mindig is vonzott a fegyelem, a csapatszellem, ami a katonaélettel jár, szeleburdi természetemnek igénye volt egyfajta rendezettségre.

Ezt maximálisan megkaptam a kiképzés és a szolgálat során. Nem gondoltam, hogy az örök lázadó kis lelkemet meg lehet zabolázni, de a honvédségnek sikerült! Egyszerűen azért, mert úgy láttam, hogy van értelme olyan parancsokat követni, és feladatokat végrehajtani, amelyek új képességekkel gyarapítanak, a személyiségemnek jót tesznek, és a családom, barátaim, közvetlen környezetem, vagyis a hazám védelmét szolgálják vészhelyzet esetén.

A legjobbat reméljük, a legrosszabbra készülünk, hogy abból is a legjobbat hozzuk ki, ha kell.

❤️‍Jelentkezz Te is a Területvédelmi Erőkhöz! https://iranyasereg.hu/tartalekos

Vállalásod komoly anyagi megbecsüléssel is jár, részletek kommentben

Jó lett volna kimenni az Ünnepi Könyvhétre, mert szívesen beszélgettem volna pl. Pozsonyi Ádámmal vagy Alexa Karcsival, de aztán rájöttem, hogy garantáltan összefutok olyanokkal is, akiket vagy…

Edzőteremmel, mászófallal is várják a helyieket Mezőhegyesen, a 240 éves Ménesbirtok területén átadott új sportcsarnokban. A kormányzati támogatással megépített háromszintes, csaknem 3000…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média