#kávészünetsztori Azt se tudom, hová kapjak, felújítunk, főzök („drágám, kezdek éhes lenni”), pattogok a laptophoz egy munkám miatt, közben megpróbálok nem lemaradni a belpolitikai viharokról, és belehallgatok, ahogy MP letűzokád egy újságíró hölgyet. Kíméletlen arroganciával. Ha Menczer, aki mindig higgadtan és tisztelettudóan válaszol az újságíróknak, időt szánva rájuk, csak egyetlen egyszer merészelné megengedni magának ezt a stílust az ellenzéki sajtóval szemben, vérhányós szalagcímek lobbantanák lángra a balliberális „függetlenobjektív” médiumokat, szerte Európában. Nem ez az első ilyen eset, amit az újdonsült „messiástól” látok, most mégis elszorul a torkom és leteszem a fakanalat. Kiestem a ritmusból, kész, ez már fáj. Pedig azt hittem, edzett vagyok, de ez az ember előhív olyan mintázatokat a személyes múltamból, a gyerek és fiatal felnőttkoromból, amikről megfogadtam, hogy kerülni fogom. Most mégis naponta szembejön, mert imádom a politikát, aminek része lett ez a hangnem (nem, amit korábban ismertünk a csatározásokból, az lópikula cintányér, ehhez képest). Mindegy, mondom magamnak, szokj hozzá, tanuld meg kezelni, gondolj valami jóra! Megnézem a legutóbbi posztom kommentszekcióját, amiben metélőhagymavirágok társaságában kívánok szép hétvégét nektek, erre felbukkan a hozzászólók között egy férfi: „Ez azért melegházi metélőhagyma....mint a háttér mutatja. Nem tudom emlékszik e rám...én voltam a morcos úriember a rossmanban aki nem akarta az ’önkiszolgáló’ fizetést kihasználni.” Majd leesek a székről, ez hihetetlen, persze, hogy emlékszem a fickóra, közös kis bolti történetünket (amit nyilván névtelenül írtam róla, hiszen azt sem tudtam kicsoda), belinkelem kommentben. Megnézem a profilját, „A család az család”, kis piktogramon apa, anya, gyerekek, nemzeti színű szalaggal aláhúzva. Fülig ér a szám, ezért érdemes élni, és újra megragadom a fakanalat. „Kész az ebéd, drágám!”, kiáltok férjemnek, Petinek. „Brokkoli krémleves, lazacos tojásos, zöldséges tészta.” (Ne mondjátok el Petinek, de cserébe bevasalom délután a jól megérdemelt kávémat tőle, a kedvenc kávézómban )

Te hogyan várod a megváltást?
Óda Magyar Péterhez.
Te RANDIZNÁL ezzel a nővel?
Egy szakállas nő panaszkodik, mert nem tud pasizni 😭 Nők, nőiesség, woke és gender. na meg randitippek, szakállas nőknek!

Yan Xuetong professzor szerint Kína külpolitikáját elsősorban három tényező határozza meg: a Kína és az USA közti stratégiai verseny, az ellenglobalizációs trend és a digitális technológiai fejlődés.…

Arra kell koncentrálnunk, hogy a háborúnak minél előbb vége legyen, hiszen az orosz-ukrán háború minden egyes nap újabb halálos áldozatokat, pusztítást jelent, és a világháború kitörésének veszélyét…

Az induláshoz szükséges jelölések megvannak.

Köszönetet szeretnénk mondani a több mint ötvenezer aktivistánknak, hogy az ország 1200 településén közel tízezer helyszínen dolgoztak és dolgoznak tovább…

Az induláshoz szükséges jelölések megvannak.

Az ország minden pontján valamennyi képviselőjelöltünk, polgármester-jelöltünk, vármegyei listánk, főpolgármester-jelöltünk, illetve az európai parlamenti…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média