Kitettem egy képet arról a pártról, elnökének szó szerinti pártszlogenjével, akinél otthonra lelt az új reménység. Gyakorlatilag nem ér el senkit a poszt, pedig nem mondtam róla dehonesztálót, gondoltam, önmagáért beszél: „A politika legyen egyszerű, mint a faék”. (A pártról a 444 is pikírt cikket írt.) A digitális karanténban csak annyit fűznék hozzá azon kevés követőmnek, akit a 46ezerből elér, hogy a politika iszonyú bonyolult. Komplexitásából kifolyólag kivajúdik magából minden faék gondolkodású embert. A törtetőt, az ökölrázót, a hőzöngőt, a teljesítmény nélkülit. Ezek úgy járnak, mint a folyó partjára vetett kavics, amelyik meg akarta magyarázni a víznek, hogy az örvény hülyeség.

Babits Mihály: A lírikus epilógja

Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

S már azt hiszem: nincs…

Jókai Anna: Reggel

"ma még minden megtörténhet
ami tegnap sem történt meg
most még jövő ami estére a múlt
kecsegtet a jelen teli van a pult
most még gyúrható ami estére bekövül
kibújtak a tervek álmom…

Nyílt felhívás
Ha:
️nyitott, elhivatott és lelkes művész vagy tervező vagy
️érzékeny vagy a társadalmi kihívásokra
️érdekel a social design (netán hallottál is róla)
️szívesen tanulnál a MOME…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média