- Nem tudom bekapcsolni a tévét, fiam. Hiába nyomkodom...
Felugrunk, úgyis bent vagyunk a városban.
- De jó, hogy jöttök, főzök egy teát – eltűnik a konyhában.
Peti kihúzza, majd bedugja a készüléket, és már működik is.
- Kész van, anya.
- De hát, még fel sem forrt a teavíz, hogy csináltad?
- A varázspálcával, teccik tudni – mondom.
- Á, értem – mosolyog.
Elköszönünk. A tévében kezdődik a híradó.
Vérképe mint egy negyvenévesé, pedig elmúlt 90. Gyerekkorában sokszor ettek cukros zsíros kenyeret. Mi sokkal tanultabbak, műveltebbek vagyunk nála. És be tudjuk kapcsolni a tévét. Ő meg átélte a második világháborút, az 56-os forradalmat, a kommunizmust, sosem panaszkodik semmire, a virágoskertet patikarendben tartja a társasház előtt, és mindig keres valami apropót, hogy adhasson egy kis pénzt a nyugdíjából - „nekem bőven van elég, fiam”.
Jó lenne megtanulnunk tőle azt a valamit, aminek a nevét sem tudom. Fogalmam sincs, mi a neve ennek a mély bölcsességnek, de odaadnám érte cserébe összműveltségem javát.