Egyszer hallottam élőben Szijjártót arról mesélni, milyen sokáig tartott, amíg anno munkatársai rávették, hogy legyen facebook oldala. Ma már elképzelhetetlen egy politikus enélkül, tette hozzá, de eleinte nem értette, minek ilyesmibe energiát fektetni, amikor úgyis nyomja ezerrel a melót, annak van látszatja, a sajtó meg minden lényegesről tudósít, és kész. Én örülök, hogy végül az oldal indítása mellett döntött, segített legyőzni a látens külügyminiszteri vágyaimat, mivel már attól liftezik a gyomrom, ha végigtekerem egy napját: én nem tudok repülőn aludni, ha nem tudok aludni, nem tudok gondolkodni, ha nem tudok gondolkodni, elcseszek egy tárgyalást mondjuk, és máris olyan érdeksérelmet okoztam a hazámnak, hogy… még a gondolatkísérlettől is lever a víz.

„Magyarország területén semmilyen olyan tevékenység nem fog megvalósulni, amely abból következne, hogy a NATO koordináló szerepe a kiképzésben és a halálos fegyverszállításban megnő. Magyarország nem szállít fegyvert és nem is küld katonákat ebbe a konfliktusba, és a magyar adófizetők pénzét sem használhatják ezekre a célokra.” - csekkolt be Szijjártó Brüsszelből, a NATO külügyi tanácsülésről.

Na, ehhez kell tökösség, nem a lájkvadászathoz. Ellenálni a fegyverlobbinak. Egy ország érdekeinek érvényesítése, polgárainak védelme nem lájkbajnokság. Ütközéssel, feszültséggel jár, felkészültség, lélekjelenlét kell hozzá. Megbízhatóság, hogy a partnereid tudják, állod a szavad, s ellenfeleid tudják, állod a sarat.

Emlékszem, azon a rendezvényen Szijjártó gondolatait ezzel zárta: „Azóta megértettem, hogy fontos a közösségi média, de a lényegen nem változtat a politikában. Content is king”.