Egy kis segítség azoknak a guglibajnokoknak, akik kétségbe vonják férjem, és minden, az MLSZ adatbank létrejötte előtt már játszó focista múltját. Peti példáján: 50 éves, 1982 óta igazolt labdarúgó, 17 évesen rúgta először a bőrt felnőtt csapatban. Ifjúsági válogatott (17-19 évesen), 34 NBI-es és több, mint száz NBII-es meccse van. Egy súlyos sérülés miatt miatt 27 évesen félbeszakad a profi pályafutása, mérnöki pályára megy, de soha nem hagyja abba a futballt. Megyei szinten dokumentáltan több, mint 400 meccse van (nem győzöm a törölgetni takarításkor a kupáit, érmeit). És itt hívnám fel a figyelmet a lényegre: 2007 óta működik MLSZ adatbank. Az azt megelőző „archaikus korban” a Nemzeti Sport újságból lehetett tájékozódni a csapatok, játékosok adatairól. Détári Lajos világválogatott labdarúgó volt, de az adatbankban csak a 2007 utáni, 19 meccse van nyilvántartva. És még sorolhatnám.
A fociszeretők ezt tudják, a kötözködni akaró tájékozatlanok pedig írják a sületlenségeket, amiket a többi, kötözködni akaró tájékozatlan lájkolgat. De mindegy is, adatbank és rosszmájú hozzánemértők ide-vagy oda, a játékosok a szurkolók szívében és emlékezetében élnek. Focistafeleségként tapasztalom, hogy onnan nem törlődnek. Soha.

Mi pedig annak nem látjuk semmi jelét,hogy az identitáspolitikába ájult amerikai baloldal békén hagyná a magyar demokráciát, és ne akarná a beteges woke filozófiáját ránk erőltetni.
Pressman, vedd…

️ Gólok helyett bombák ...
A gloablista baloldal az idei, sporteseményekkel teli nyarat inkább a III. világháborúval töltené meg!

Így készülnek a huszárok március 15-re. Nézze meg Ön is, hogyan zajlott a felkészülés a nemzeti ünnepre a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztálynál. Tudja meg,milyen lovakkal dolgoznak és milyen egyenruhát…

A március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt és Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetéseket, Kiváló Művész, Érdemes Művész, valamint Magyarország…

Patrick J. Deneen barátommal, a Notre Dame Egyetem professzorával legújabb, „Rezsimváltás: A posztliberális jövő felé” című könyvéről és a nyugati civilizáció égető kérdéseiről beszélgettünk.

A The…

A Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj célja, hogy támogatás révén elősegítse a kiemelkedő képességű nemzetiségi középiskolai tanulókat.

Ma Sopronba vihettem el az elismerést, majd katolikus, református,…

Ma este 18.48-kor megleptük a budapestieket. A Lánchíd mellett felszállt 500 drón, hogy égre rajzolja március 15. ünnepi üzenetét. A MOST VAGY SOHA️alkotói így emlékeznek Petőfi Sándorra és a hősökre…

A CÖF-CÖKA is képviseltette magát a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület által szervezett ünnepségen. Főhajtással és koszorúval adóztunk a tábornok emléke előtt, aki 230 évvel…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média