"Eltartott pár napig amíg kihüledeztem magam, hogy most már tényleg itt tart a 'dübörgő' Kelet amire 'nyitni' kell, kellene csak hát képtelenség élni benne." - írja Frei Tamás az összes kávézójának összes asztalánál ingyen olvasható kávélapjában, keserűen ecsetelve a nyomorban tengődők és a rajtuk élősködő előkelők indiai világát, amiben egy főre nyolcad annyi GDP jut, mint nálunk. Mintha egyazegyben a Taj Mahal lepusztult környéke, ahol a franchise guru nem ihatott "Malabar kávét" lenne a "Kelet", a Keleti nyitás stratégiája pedig azt jelentené, hogy a magyarokból is útszéli koldus lesz, ha hazánk gazdasági szereplői bizniszelnek ezzel a "tüdőfullasztó, bűzös" égtájjal.

Hátha létezik a csúsztatásnak faék egyszerű, de ügyesen terjesztett formája, akkor ez az.
Ennyi erővel leugathatnánk a nyugattal való összes együttműködési formát azért, mert bizony ott is létezik nyomor. De nem tehetjük, mert Frei nem ír róla a kávélapjában, tehát nem is van.

Indiában elsősorban a túlnépesedésnek, Nyugat-Európában és az USA-ban a migrációnak, a drogliberalizációnak és hasonló liberális cukiságoknak "köszönhető" a nyomor, és az, hogy az éppen átalakuló világrendben miként változik a "nyomortérkép" a jövőben, azt szerencsére nem egy kávékalandor dönti el, akkor sem, ha néha odapörköl a döntéshozóknak egy vegán desszert és egy forró csoki között.️