#kávészünetsztori
- Elnézést, legyen szíves segíteni, melyik busszal jutok el a Deák térig? - kérdeztem a sofőrt.
- Velem eljön a Dísz térig, mert ismerem a Facebookról. Onnan elmondom, hogy tetszik tovább menni. Milyen most katonának lenni? - mosolygott, és már indultunk is.
- De kedves! - nevettem. - Most jó lenni katonának! Érdekli?
- Világ életemben katona akartam lenni, de nem engedte édesanyám: "román katona márpedig nem leszel!"
- Istenem, csak nem erdélyi?
- De, marosvásárhelyi vagyok, anno nem kaptunk magyar állampolgárságot. Úgyhogy kimentem a légióba.
- Azt a betyár! Meddig szolgált a franciáknál?
- Nem sokáig, átmentem Spanyolországba, ekkor azonban megismerkedtem a mai feleségemmel.
- Nahát, ezek a nők! Ismét döntenie kellett, hogy család vagy hivatás.
- Igen, de nem bántam meg! Három gyönyörű gyermekem van.
- Gratulálok! Őket érdekli a katonai pálya?
- Mi az, hogy! A 9 és 11 éves fiam is az akar lenni, az egyik mesterlövésznek készül. De a kétéves kislányom a legrosszabb. Olyan verekedős, mint én voltam (nevet). Megérkeztünk, kedves, a sarkon túl szálljon fel a 216-osra. Az elviszi a Deák térig.
- Szívből köszönöm a fuvart, látja, még a végén a gyermekei viszik tovább az álmát.
- Remélem, de én már így is boldog vagyok!
️