Nézem, nincs jel, nincs net a vendégházban. Hargita megye, hegyes-völgyes vidék, a ház mellett zubogó patak, koromsötét. Kérdezem székely barátaimat:
- Az udvaron jobban bejön a net?
- Jobban.
- S van-e medve errefelé?
- Van.
- Te jó ég, akkor most mit csináljak?
- Beszélj vele magyarul, akkor nem bánt!

Persze szakadtunk a nevetéstől…
A férjem a baracsi öregfiúkban játszik, a baracsiak egyik testvértelepülése Szentegyháza. Az ő meghívásukra volt szerencsém advent első hétvégéjét Székelyföldön tölteni.

Vidám napok voltak, de fájó keretben: december 1-én, a legnagyobb román állami ünnepen, Erdély elcsatolásának napján indultunk – majd kiégette a retinámat a sok kék-sárga-piros zászló odafelé –, és december 5-re, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás évfordulójára érkeztünk haza.
Emlékezetes, 2004-ben hiába szavaztak többen igennel honfitársaink mellett, érvénytelen lett a referendum Gyurcsányék uszító kampánya miatt.

Nem akartam hinni szememnek, amikor megláttam, hogy Gyurcsány megint felmelegíti a témát a közösségi médiában. Függetlenül attól, hogy miután mindenki számára bebizonyosodott, alaptalan volt a 23 millió románnal való riogatása, és nem vették el tőlünk sem a munkát, sem a nyugdíjat a külhoniak, 2010-ben végül elsöprő többséggel megszavazta a magyar parlament a kettős állampolgárság megkönnyítéséről szóló törvényt, ismét egyesítve jogaiban a szétszakított magyarságot. A képviselők 344 igen, 3 nem (Gyurcsány, Molnár, Szanyi) és 5 tartózkodás mellett hozták meg a döntésüket, amelyet nagy taps fogadott az ülésteremben. (Mesterházy Attila még bocsánatot is kért Kolozsvárott az MSZP 2004-es álláspontja miatt).

De Gyurcsány nem nyugszik.

Akárcsak a kegyetlen tettes, aki valami beteges indíttatástól vezérelve haverjaival visszatér a tett helyszínére, hogy felelevenítse a történteket, s addig csűri-csavarja a sztorit, amíg a hallgatósága úgy nem érzi, hogy az áldozat valójában megérdemli amit kapott, és ő, felelős elkövetőként, mindenkinek csak jót akart, mellesleg örömmel fogadja a gratulációkat.

Gyurcsány a relativizálás nagymestere. És mindig halászik pártfogókat magának. Ezúttal egy volt RMDSZ-es képviselővel beszélget arról, miért is érdemes beletörődni a magyarság feloldódásába, miért nincs közük a határon túliaknak a határon inneniek ügyeihez, majd vendége felteszi a pontot az i-re, mondván, „le a kalappal a román külpolitika elmúlt száz éve előtt.”

És én csak ülök, nézem Gyurcsányt meg a vendégét, tele friss élménnyel a székelyekről, akik végtelen szeretettel, jókedvvel, bőséggel fogadtak, akik nem firtatták, hogy szavaztam 2004. december 5-én, „Gyurcsány Mikulás napján”, akiket és akiknek felmenőit kegyetlenül meggyötörte a román politika, és leírhatatlan, amit érzek. Dühöt, fájdalmat, szégyent.

Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják - hányszor megkapom a komment szekcióban! - hogy a jobboldalnak szerencséje van Gyurcsánnyal. Ez az ember nem szerencse, hanem a megtestesült nemzetátok, aki a „cserép alól is feljön”. Szívós, agyafúrt, a hóemberrel is elhiteti, hogy jó neki a napon.

Fog olyan embert találni a határon túliak között, aki egyetért vele? Fog. A megosztás bajnoka.
Na és meg fog hívni valaha magához bárkit azok közül a határon túli nemzettársak közül, akiket szíven ütött a lejárató kampánya? Nem fog. Nem, soha.

Mondjuk szóba sem állnának vele ezek az emberek. Pedig úgy megnéznék egy diskurzust Gyurcsánnyal és egy ízig-vérig székellyel, akit sért a DK-s vezér vádja, miszerint bárki másra – pláne az ő kegyeire - rászorulna.

Hálás vagyok a Jóistennek, hogy a sok megpróbáltatáson átesett, mégis életerős, életvidám, öntudatos székely közösségnek lehettem vendége advent első hétvégéjén.

Ezúton köszönöm baracsi és szentegyházi barátainknak a felejthetetlen napokat.

Áldott Adventet és Boldogságos Új Esztendőt kívánok határon túli testvéreinknek is!
Sokan vagyunk anyaországi magyarok, akik nem engedjük el a kezeteket! Nem, nem, soha!️