Bevallom, most csak multiplikálni óhajtom egyik szívemnek kedves, energiaügyi fehér foltjaimat impresszionista stílusban, mégis vaskosan realista alapokon kiszínező szakértő gondolatait kizárólag azzal a céllal, hogy többekhez eljusson (bár az algoritmus nem fogja szeretni, lévén, hogy benne lesz Paks).

Az energiajogász számára eddig „papírerőmű” épült Pakson abban az értelemben, hogy papírokról, engedélyekről és pecsétekről szólt a történet. Végre elkezdődtek a tényleges munkálatok: „Az EU területén a legnagyobb engedélyezett erőművi projekt. S noha mindig csak az orosz részvételt kritizálják, érdemes arra emlékeztetni, hogy az oroszok mellett németek, franciák, osztrákok, svédek és összesen 94 magyar cég is dolgozik benne, tehát ez egy igazi nemzetközi projekt. Nem hogy ’tizenhat tonna feketeszénről’ beszélünk, hanem 17 millió tonna szén-dioxidnyi károsanyag kibocsátást takarít meg azzal Magyarország, hogy Paks II két reaktorját üzembe állítjuk. Aki szeretne éjszakai zöld villanyt (megj.: a nukleáris energia fenntartható technológiának minősül az Európai Bizottság tudományos testülete szerint), annak nincs is más választása, mint Paks II, mert amikor a nap lemegy vagy a szél eláll, akkor más energiaforrás nem áll rendelkezésre. (…) Magyarország a saját energiafüggetlensége felé hatalmas lépést tett. Bár villamosenergia-ellátásának 30%-a még külföldről érkezik, ezt az arányt is csökkenteni kívánjuk ezzel a projekttel.”

Nagyon szeretem Az energiajogászt hallgatni, mert képes spontán életet lehelni a már bocsánat, hétköznapi ember számára olyan dög unalmas témákba is, amelyek elengedhetetlenek az energiaügyi tisztánlátáshoz. Jó szívvel ajánlom, hogy kövessétek!

11 kérdés - 11 válasz - 11 perc
Demeter Zoltán barátommal közösen innen a Parlamentből is arra biztatunk mindenkit, hogy szánjon egy kis időt a hazánk függetlenségéről és nemzetünk önállóságáról szóló…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média