Amikor a bolgár meccs után hálát adtam, hogy a méltatlan előzmények ellenére akárhogy is, de összejött a döntetlen, egy kommentelő azt írta, „Én nem tudom, ki milyen és melyik meccset nézte, de szerintem szégyen volt a mutatott játék.” Jött is a kontra egy másiktól, hogy „És nem örülsz, hogy kijutottunk? Más (nagy) csapatnak is van gyengébb napja. Pl. nemrég Anglia 0:4-re kikapott Magyarországtól.” Nem értek a focihoz, de azt még laikusként is látom, hogy bár vannak gyengébb mérkőzések, a magyar futball folyamatosan fejlődik. Most végre csoportelsőként, veretlenül, egyenes ágon jutott ki az EB-re a válogatott. A stadionlufit (mennyit hallgattuk a stadionozást!) kipukkasztották a teltházak, a nagyobb összecsapásoknál a nemzet együtt lélegzik. A foci hitet ad, önbecsülést, ma még a 444 kommentszekciójába is belefért, lájktöbbséggel, hogy „Pártállástól függetlenül kell örvendeni ennek a remek győzelemnek.”

Mindeközben Németországban kiborultak a német játékosok, mert több volt a török, mint a német szurkoló Berlinben, s kifütyülték őket a saját stadionukból, mert 3-2-re kikapott a töröktől a német válogatott. „Mintha idegenben játszottunk volna a saját fővárosunkban” – konstatálták elkeseredetten.

A mi fiaink bárhol játszanak, Budapesten vagy külföldön, otthon vannak a magyar szurkolók szívében.
A stadionok nem drágák voltak, hanem bőségesen megtérülő befektetések – hosszú távú hozadékuk pénzben nem is mérhető. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!️