Szombat estefelé. Búcsúra készülve, beszélgetve, baráti társaságban.
Egy jó személyes beszélgetés nagyon sokat jelent.
A baráti kapcsolatokat ápolnunk kell.
✌️Együtt, közösen. Ez is Magyarország és a…
Sokunknak volt iszákos az apja, amiről nem beszéltünk, inkább lógtunk a grundon, a sportba menekültünk. Egész jó 400-as futó voltam, ha úgy hajtottam, hogy kiszakadjon a tüdőm, azzal kiköptem a célban nemcsak a fekete vasműport, ami ujjnyi vastagon ült az ablakpárkányokon, hanem az összes elfojtást is, ami a zörgő kis csontjaim közt hevesen verő szívembe belefért. Gyerekként nem értettem, mi is a bajom, kellett két évtized, mire meg tudtam fejteni: aki hozzám hasonlóan, iparvárosban nőtt fel a gulyáskommunizmus idején, és gyárban/kocsmában dolgoztak a szülei, annak elemi ez az életérzés.
Szülővárosomban, Dunaújvárosban újra van remény a nagy múltú Dunai Vasmű újjáélesztésére.
Nem, nem érdekel a ballib sajtó finnyogása, pláne az álszent módon akkugyárakat démonizáló politikusok, akik hogy, hogy nem, nem tüntettek a Vasmű bezárása mellett(!), pedig ha valami környezetszennyező volt, akkor az a gyár dosztig! Igen ám, de eltartotta a fél várost, s a „zöld pátosz” csak addig tart a bolygó örökbecsű megmentőinél, amíg nem kell konkrét ipari komplexum konkrét dolgozóval szembeszállni.
Nem, nem fog menni egyik napról a másikra a gyár talpraállítása, és igen, „azorbánozásban” lehet még egy darabig önfeledten dagonyázni. Sekélyes gyűlöletéből nem kívánom kimozdítani azokat, aki ezt kifejezetten igénylik.
Ha azonban az új tulajdonos, LIBERTY Steel kezelésében megvalósul a zöld acél gyártás (Novák Katalin köztársasági elnök asszony tegnap járt a gyárban), ami jóval környezetbarátabb technológia, mint a korábbi, akkor talán úgy ihatok meg a város kávézójának teraszán egy csésze kávét, hogy nem kell a kistányér széléről a fekete port lesöpörni.
S miközben kortyolgatom a forró feketét, arra gondolok, hogy van a földön igazság, s ha már az erőltetett iparosítás keretében a kommunisták berángatták az iparvárosokba a földművelőket anno,
akkor jusson a leszármazottaiknak tisztes munkahely, tisztes város, tisztes fejlődés.
️Szeretlek Dunaújváros! Megérdemelnéd.