Az elődeihez hasonlóan csalódott, hazánk elhagyásán lamentáló Lili („ha a rendszer tovább putyinizálódik, elmegyek”) talán egy külhoni kávézó teraszán, limonádéja gyöngyöző buborékaiba meredve megérti, hogy gyorstalpalós forradalmárok azért nem tudnak „rezsimet” buktatni Magyarországon, mert nincs. Nálunk nem diktatúra van, hanem döntés. Az emberek döntése. Döntést meg nem lehet megdönteni. Ez nem félelmetes nyelvtani feladvány, csak józan paraszti ésszel értelmezhető tény.
„Ha a rendszer tovább putyinizálódik, ha ennél is brutálisabbá válik, akkor elmegyek.” mondatához annyit fűznék, hogy ’56, amire Lili oly szívesen hivatkozik, valóban brutális volt, az akkori fiatalok mégsem mentek sehová, hanem farkasszemet néztek a szovjet tankokkal is. A hősök és szájhősök között ez a különbség.
Mindenesetre, ha ez a nagylány megérti és elfogadja az emberek demokratikus döntését (mások véleményének elfogadása a köreikben állítólag kiemelt érték), akkor a vicsorából mosoly lesz, üvöltéséből szelíd szó, trollkodásából szorgos munka. Lili még rájöhet, hogy hazánkban hisztis címlapsztorik nélkül is lehet érvényesülni. Tény, hogy kitartás kell hozzá és szorgalom. Ha Lili tud olyan országot, ahol a boldoguláshoz nem kell csendesen dolgosnak lenni, hát uccu neki. Ha lefutotta ezt a kört és mégis visszajönne, Magyarország tárt karokkal fogja várni, mert itt nem diktatúra van, ami elüldözi a „rendszerellenes elemeket”, hanem döntés, ami lehetőséget ad az érvényesülésre a józan, szorgalmas, embertársait tisztelő fiataloknak is.