Egyszer volt egy vitám egy századossal (tartalékos katonaként, de civilben) arról, hogy szükség van-e tartalékos katonákra. Szerinte elég lenne az ország védelmére egy sokkal kisebb létszámú, de annál ütőképesebb sereg, amolyan “elit alakulat”. Mondtam neki, hogy én nem vagyok valami nagy szám tartalékos katonaként, de mégiscsak a magamfajta képviseli azt a szemléletet, amit nemzeti ellenállóképességnek neveznek, mert bennem van belső késztetés arra, hogy éber legyek vészterhes időkben, és segítsek ott, ahol tudok, abban, amiben kell. Az ún “elit alakulattal” (nem tévesztendő össze ez a fogalom a honvédségben létező különleges egységekkel, itt konkrétan esszenciális haderőt jelent), pedig az a bajom, hogy elég egyszer kiiktatni, és akkor mégis, mi lesz? Erre a felvetésemre nem kaptam épkézláb választ.

Ennek látszólag semmi köze a miniszterelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján tartott beszédéhez, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Orbán Viktor sem pusztán az elit alakulatok (lásd kormány, szakmai háttértárak) híve. Bírom, amikor “véletlenül” hangos töprengésbe kezd, s kilépve az elé tett, nyomtatott szövegkörnyezetből, ill. konkrétan, a helyzet kontextusából is, amiben van, arra ösztökéli a résztvevőket, hogy tegyék vele együtt, ugyanezt.

A gazdasági évnyitón külön blokkot szánt egy látszólag nem odavágó geopolitikai villámelemzésnek, aminek a végén megjegyezte, hogy “felejtsék is el, ott hátul” (a sajtó), mert nem gondolta még úgy át, hogy az a nyilvánosság számára fogyasztható legyen”. Hát ez kábé olyan, mintha szövegkiemelővel aláhúzta volna. Másnap a Kossuth rádióban ismét a megszokott keretek feszegetéséről beszélt, csak inverzben: “Ha értelmiségiek, kutatóintézetek, egyetemek, amikből azért számos van Magyarországon, erről spekulálnak, erről gondolkodnak, itt forgatókönyveket vázolnak fel, az helyes, mert intellektuálisan frissen kell magunkat tartani, de felelős politikusként egyelőre erről én még nem spekulálhatok a nyilvánosság előtt, bár van elgondolásom arról, hogy milyen lehetséges kimenetelei lesznek majd ennek a háborúnak.”

Jusson eszünkbe, hogy a felsorolt műhelyek nem érnek el szélesebb nyilvánosságot, egy gazdasági évnyitón viszont olyan aktorok ülnek, akik hazaviszik a “gondolkodjunk Béláim” igényét a saját munkakultúrájukba, felelősségi körükbe. (A figyelemreméltó geopolitikai elemzést bemásolom kommentben.)

Az ilyenektől van az az érzésem, hogy a miniszterelnök bár profikra szereti bízni az anyahajót, nem veti meg a flotta kis evezőseit sem. Szerintem ezért tárja fel, igen merészen, szélesebb intellektuális közeg előtt, mit ért Európa hatalmi szerkezetének újraszerkesztésén, s a nélkül, hogy konkrét felelősöket nevezne meg (azokat leleplezi a média), mélyebb összefüggések meglátására, azok lehetséges kimenetelének megfejtésére ösztönöz. Ez megkockáztatom, hosszú távon, a magyar gazdaság élet- és ellenállóképessége szempontjából fontosabb, mint az, hogy melyek a jelenleg ipar- és beruházásközpontú gazdaság hangsúlyai, megoldandó feladatai.

Erre utal szerintem az is, hogy arra kéri a munkáltatókat, ragaszkodjanak a magyar (nemcsak magyarországi, hanem nemzeti!) munkaerőhöz olyan esetekben is, ha az drágább, kevésbé hatékony, és rövid távon nem éri meg. Jogos, hogy a miniszterelnök könnyen beszél, nem neki kell nyereségesre vinnie mondjuk egy céget, személyesen nem ő találkozik azokkal a problémákkal, amikkel egy vállalatvezető szembesül, aki miért ne foglalkoztatna nem magyar vendégmunkást, ha az szorgalmasabb, olcsóbb, igénytelenebb? Azzal viszont nehéz vitatkozni, hogy a nyugatot ez a látszólagos komfort ejtette csapdába: a bevándorló elvégezte a piszkos munkát, aztán fejére nőtt a befogadó uraknak. Ha úgy tetszik, a miniszterelnöknek a Magyarország nevű céget kell sikerre vinnie, így lesz ebben igaza.

Ez ugyanaz a motívum, mint ami megjelenik a családpolitikában (“ne importáljunk gyerekeket”, értsd: a migrációt elutasítjuk, a gyermekvállalást támogatjuk); a haderőfejlesztésben (oké, hogy NATO tagok vagyunk, de elsőként tudjuk megvédeni magunkat, ne csak arra várjunk, hogy megvédjenek minket). Orbán Viktor sosem a kisebb ellenállás, hanem a tartósabb garanciák irányába mozdul, ami persze, hogy melósabb, de bízik a magyarok masszivitásában.

Szóval, érdemes figyelemmel kísérni a miniszterelnök “véletlen” kiszólásait, nekem tetszik, hogy ezekben legkevésbé sem elitista. Talán ezért is válságálló a kormánya.

amerika háborús bűneit hány európai szankció követte?

️Biztonságosak és szermaradvány-mentesek az EU-ban előállított állati eredetű élelmiszerek – határozottan alátámasztja ezt az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság nagyszámú mintaelemzésen alapuló…

We continue our journey in the Western Balkans: 1️⃣6️⃣th - Stabilisation and Association Council’s Plenary session.
️ We are committed to advancing the pace of the accession negotiations process. All…

Tisztelt Elnök Úr! Főigazgató Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Díjazottak, Szülők, Tanárok!

Nagyon köszönöm megtisztelő meghívásukat a Magyar zászló és címer rajz- és esszépályázat díjátadó…

Intézetünk vizsgálatot végzett a “TREND: Veszélyben a médiaszuverenitás” keretein belül melynek során a 444, az Átlátszó, a Direkt36, a Lakmusz, az RTL híroldala, a Szabad Európa és a Telex online…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média