Még a párt fénykorában sem lettem volna Jobbikos, de borzasztóan sajnálom Pongrátz Andrást, akinek nem maradt más eszköze elhunyt bátyja nevének védelmére, minthogy mindig utólag kérje ki magának, ha azt a Jobbik méltatlanul használja fel.
A párt, amelyik alsógatyaként váltogatja ideológiai nézeteit, nem először hivatkozik a Jobbik alakuló ülésén felszólalt ’56-os hős Pongrátz Gergelyre, akinek persze semmi köze sem lehetett a DK-s elfajzásokhoz, vagy a legutóbbi zuhanórepülésben lévő konglomerátum mentőötletéhez, miszerint a párt új neve Jobbik Konzervatívok. Gyöngyösi Márton hétvégi kongresszusi beszédében ismét elővette a „Pongrátz adut”, mondván, hogy „a mi politikai közösségünk tőle kapta az 56-os lyukas zászlót örökségként”. Én nem tudom, hogy ez az a lyukas zászló-e, amit az európai parlamenti képviselő pár másodperces sajtófigyelemért Zelenszkijnek ajándékozott, de az biztos, hogy az elhunyt alapító öccsének tiltakozásait rendszeresen figyelmen kívül hagyni kegyeletsértő és visszataszító.