Mindig is érdekelt a politika, de Isten bocsássa meg a kifejezést: unom a háborút, a szankciók okozta válságot. Nem érzéketlen vagyok, hanem fájóan tehetetlen, és a posztjaim iránti érdeklődésen is látom, hogy az olvasók hasonlóan éreznek velem - jobban értékelték az egy lavór krumplival készült szelfimet, mint bármely, a háborús vagy szankciós politikával kapcsolatos írásomat. Lassan belefáradnak a letargikus témákba, a krumpli viszont élelem, magáról az életről szól. Unják a háború- és szankciópárti, kék-sárga szalagos baloldallal kapcsolatos híreket is, csak a jól lecsapott magas labdák kivételek ez alól, de félreértés ne essék, nemcsak nálam hanyagolják a balosokat az olvasók, meg lehet nézni a DK, Momentum és a többi, mérhetetlen bohócpárt saját facebook oldalait: szánalmasak az interakciószámok.

A háború évfordulóját közvetlen követi a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja. Sok könyvet olvastam az embertelen diktatúráról, végigbőgtem a Terror Házát. Most ott tart az ember, ha csak politikai híreket olvas, hogy szorongató nyomást érez mellkastájon. Pedig a február a tavaszi újjászületés első hónapja, a természetben ilyenkor már virágzik a téltemető (szép, napsárga virága van), az üzletekben megjelennek a jácintok és a tulipánok. Az életről szeretnénk beszélni végre, nem a halálról. Tegyük össze a két kezünket a békéért, amiben élünk, és támogassunk minden józan, békére való törekvést. Az élethez nem vezet más út.

Szép hétvégét Nektek!️