Bakancslistás dolog volt eddig, világ életemben szerettem volna megtanulni lőni. Leginkább az összpontosított figyelem igénye miatt (ami nekem eleve kihívás, hiszen állandó tűzijáték van a fejemben, kreatív ember lévén.) Eddig nem volt rá pénzem, időm vagy egyik sem. Most mindkettőből tudok valamennyit rá szánni. Sajnos, már nemcsak mint hobbi motivál, hanem elnézve a körülöttünk egyre jobban elharapódzó konfliktushalmazt, elért a „nem árt érteni hozzá” érzete is. Sose legyen rá szükség – minden nap imádkozom ezért. De ha kellek, vagyok, leszek, ezért is vállaltam tartalékos katonai szolgálatot. Hozzám vágják olykor, hogy kirakatkatona vagyok. Ilyenkor csak mosolygok, tegyék. Persze, nem vagyok profi, hogy is lehetnék? Ki kezdte akként?

🪖Tiszában vagyok a korommal, nagyjából a képességeimmel is, tudom, hol a helyem. Úgy érzem, kellő alázattal viszonyulok a szolgálathoz. Igyekszem pótolni a hiányosságaimat, ezért járok el maszekban is lőni. Meg közelharcot tanulni (a múltból van hozzá némi alapom). És ezért keresem majd még a lehetőségeket a honvédségen belül a tovább fejlődésre.

A kép a Kiskőrösi Lövészklubban készült. Úgy ajánlották nekem a helyet. Nagyon kedvelem Attilát, a lőoktatót! Kristálytisztán magyaráz, biztonságérzetet, önbizalmat ad, csípem a humorát is. Minden náluk rendszeresített fegyvert kipróbálhatok majd, a legkönnyebben kezelhetővel kezdtem, ez egy puska (Toz-8 .22 LR). Ülve lehet vele célozni, a fegyvert és magadat is támaszthatod, nem kell kapkodni. A pisztoly jóval keményebb dió, sokkal nehezebb vele lőni, de majdcsak megtanulom, azt is.

Mielőtt elindultunk a lőtérre, a fiam megkérdezte, hogy édesanya, mit szeretnél ma elérni? Hogy eltaláljam a céltáblát – mondtam. Hát, az csak sikerül! - nevetett fel, pedig én teljesen komolyan gondoltam a választ. Aztán a lőtéren figyelmesen végighallgattam Attilát, igyekeztem memorizálni, mi mindenre érdemes figyelni. 25 m-re volt a tábla, 50 lőszert használtam el, a középső 15-ös lett a legjobb kör (a képen). Attila megdicsért, én meg először el sem akartam hinni, hogy a lőlap tényleg az enyém. Úgy örültem, mint egy kisgyerek. Minden héten egyszer megyek edzésre, egyelőre ennyit tudok vállalni.

🪖Szóval csiszolom magam, apránként. Ahogy az energiáimba belefér. A gúnyolódóknak ez kevés, a családomnak olykor sok is, mégis támogatnak a szolgálatban. Ez talán, a hazámnak, pont elég.