Felgyorsítottak a kutyák, a rekkenő hőség ellenére. A két husky mindig a derekamhoz kötve fut velem. Lógó nyelvvel húznak - ha kedvetlenek, hátra, ha meglátnak valamit, ami ingerli őket, vagy valakit, akit kedvelnek, akkor előre.
Épp az emelkedő tetejére vonszoltuk magunkat, amikor feltűnt a méhész a földúton. A kutyák rákapcsoltak, én pedig repültem utánuk.
– Állj meg kérlek egy pillanatra! – intett le István. A huskyk körbenyalogatták, miközben elővette a telefonját. – Tudod, a városban van az a Muki nevű mozdony, amin maszókázni szoktak a gyerekek. – Hogyne, az én fiam is játszott rajta rég - feleltem. – Mellette állt egy kiszáradt fa – folytatta a méhész. Ma kivágták, és találtak benne egy méhcsaládot – mutatta felém a képet.
– Először darázsirtóval akartak végezni velük, de ismernek, tudják, hogy szívesen mentek méheket, úgyhogy felhívtak.
A fotón egy hatalmas lépesméz sárgállott a félbevágott fatörzsben. – Azta, de gyönyörű, és milyen finom lehet az a méz! – nyaltam meg az izzadtságtól sós ajkam, ami igen rosszul esett.
– Na, - folytatta István – ebből a lépesmézből tettem egy darabot a postaládádba, fogyaszd egészséggel!

Nem hittem a fülemnek. A hőség ellenére éppen ma kívántam meg a mézet, mert valami erősen kaparta egész nap a torkomat. Hazafutottam a kutyusokkal, és koszosan, szakadtan, beleharaptam a lépbe. Egyből enyhült az irritáló érzés.

A kapcsolat a legdrágább kincs az életben. A tartós, megbízható kapcsolat nem hangos, nem lázas, nem hiteget, nem ígérget. Csak van. Az értékes kapcsolat olyan fonal, aminek a másik végén nem „nagy ember” lebeg, hanem olyan ül, aki időnként rád néz, akár, csak úgy, mert számon tart, és szán rád időt. Abból ad, amije van, vagy továbbad valamiből, amit ő is kapott. Jó szívvel.