A magyarokra lehet számítani
Persze ez egy költői, vagy inkább álnaiv kérdés. Nagyon jól tudjuk rá a választ. Magyar Péter telibe szarja a gyermekotthonokat, az árva gyerekeket.
De a gyermekvédelem, az állami gondozottak ügye most nagyon pörög, Ábrahám Róbertnek köszönhetően. Aki egy igazi aljas bűnbandát, egy évtizedek óta működő h•moped• hálózatot buktat le épen. Magyar Péter erre a vonatra kapaszkodik föl, de még véletlenül sem a bűnösök felderítésében vesz részt, nem őket igyekszik felelősségre vonni. Hanem az egészet megpróbálja rátolni a kormányra, és közben saját népszerűségét boost-olni.
Hirtelen ő is gyermekvédő lett? Egy nagy túrót. Ő kizárólag a politikai karrierjével, a hatalomvágyával foglalkozik, és ennek érdekében hergeli az embereket.
Amíg a NER-ben kényelmeskedett Varga Judit férjeként, havi 70 milliós fizetése volt, és közel volt a tűzhöz. Soha egy fillért nem adott, nem hozott létre alapítványt, nem lobbizott, nem csinált SEMMIT az állami gondozottakért, az árvákért, a hátrányos helyzetű gyermekekért. Nem próbált semmit javítani a gyermekvédelmi rendszeren. Pöffeszkedett az igazgatói, felügyelőbizottsági székekben, és utalta a lóvékat az öccsének meg a haveroknak. Most viszont hirtelen a gyerekek bajnokaként pózol; sőt, még a kárpátaljai gyermekotthonok is érdekelni kezdték...
Ez az ember tényleg a legalja. Nagyon őszintén sajnálom azokat, akik annyira gyűlölik Orbán Viktort, annyira őt hibáztatják az életük minden tökéletlenségéért, hogy képes volt őket Magyar Péter meghülyíteni, és mindent elhisznek, mindent elnéznek neki. Hogy büdösszájúnak nevezi a követőit, hogy végtelenül lenézi őket. Hogy pont olyan lekezelő, lenéző, öntelt, nagyképű faszként nézi le őket ahogy NER-es korszakában nézett le mindenkit, akinek kevesebb pénze volt, mint neki, vagy akinek a felesége nem volt miniszter, mint az övé.