[...]
Ma a technológiában, tudományban nagy paradigmaváltásokat hozó, a korábbi állapotokat teljesen felülíró embereket, cégeket „game changer”-nek, még divatosabb szóval „disruptor”-nak nevezik. Ilyen volt Steve Jobs és az Apple az iPhone-nal, ilyen Elon Musk és a Tesla a tömeggyártásra alkalmas, működőképes elektromos autóval, ilyen volt Oppenheimer és Teller Ede az atombombával, de Einstein is a relativitáselmélettel. Mindannyian eltörpülnek azonban Jézus mellett. Ő volt a legnagyobb „game changer”, a legbombasztikusabb „disruptor”.
[...]
Jézusnak, az ő misztériumának a befogadása tesz minket kereszténnyé. És nem azért, mert ettől mások felé jobb emberek leszünk. Az már magától jön, amint befogadtuk Istent, az ő fiát és szent lelkét. Hanem azért fogadjuk be Őt, mert ettől nekünk, magunknak lesz jobb.
Ezt a kapcsolatot azonban – mint minden más, világi kapcsolatot is – ápolnunk kell. A szerelmek, barátságok is akkor tartanak ki, ha gondozzuk őket. Egy egészséges, mély és felemelő kapcsolatban nem azért törődünk a másikkal, nem azért töltünk vele minőségi időt, nem azért figyelünk rá, mert elvárja tőlünk. Hanem mert mi érezzük jól magunkat, ha vele lehetünk, ha a közelségét érezhetjük.
Ugyanez a helyzet Istennel is. Ne azért imádkozzunk, ne azért menjünk templomba, mert ő ezt elvárja tőlünk. Őszintén: neki tökmindegy, ő elvan nélkülünk is. De számunkra a közelsége erő, inspiráció, lelki béke. Nem, nem oldja meg helyettünk az élet összes problémáját. Nem ígér ötcsillagos wellnesshotelt a mindennapokra. De szabad akaratot adott arra, hogy jó döntéseket hozzunk. És ezekben a döntésekben ott van mellettünk, ha figyelünk rá.
[...]

Ezek a részletek legfrissebb, a Magyar Nemzet "Véleményváró' rovatában szombaton megjelent írásomból valók (ahová szintén rendszeresen írok mostantól). A teljes írást lent, a kommentben látható linken éritek el.

Pont ott járt a derék turista!

Annyit tennék hozzá Trombitás Kristóf remek “gyűjtéséhez”, hogy Kb annyira hiteles a “turista” beszámolója, mint a Gyurcsány által megtalált kisgyerek, kutya, macska…

Ezt a képet a 444 december 24-i bejegyzéséről azoknak a baloldali politikusoknak küldeném, akik szerint az ünnepek alatt a jobboldalnak nem kéne politizálni!

Ezt a módszert már ismerjük!

Én az a fajta…

Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott. Elmentek tehát sietve, és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média