Biztos hallottak már páran az emberi százlábúról. Ez egy 2009-es holland horrorfilm, amelyben egy nyugdíjba vonuló, megkattant német (hát mi más? :)) sebészorvos, aki korábban sziámi ikreket választott szét, kitalálja, hogy megcsinálja a "fordítottját". Vagyis embereket összevarr, de úgy, hogy az egyik száját varrja a másik seggéhez, ezáltal egy hosszú, egybefüggő emésztőcsatorna jön létre. (Azóta két folytatás is készült a filmhez, a másodikban már 7, a harmadikban 500 összevarrt emberrel.) Ritka gusztustalan az egész.
Na, pont így néz ki a balos "ökoszisztéma". Miközben nevetséges módon, érvek hiányában seggnyalónak nevezik azokat, akik a valóságról beszélnek (és ezért egy platformon vannak a magyar kormánnyal), addig ők ugyanazt a néhány balos mantrát, ugyanazokat az üres lózungokat tolják, ami a csövön kifér. A pénz és az utasítások is a gazdáiktól származnak, amik aztán csordogálnak szépen végig a hálózaton.

Az energiaszankciók szemben állnak Magyarország alapvető nemzeti érdekeivel, a baloldal mégis támogatja őket. Ez azért lehet, mert külföldről finanszírozzák őket. Ez is téma volt a HírTV Vezércikkben.

Mit tesz a tűzoltó, ha a balesetet szenvedett család egyik tagja vigasztalásra szorul Vigasztalja. Mit tesz akkor, ha ez a családtag mindössze négyéves, mezítláb van, és halálosan meg van riadva…

Mindig fontos, hogy az ember jó kapcsolatot ápoljon a szomszédaival. Országok esetében sincs ez másképp: Demcsák Csabával, Magyarország zágrábi nagykövetével a horvát-magyar viszony aktuális…

A honvédelem közös ügyünk.
Idén második alkalommal indult el a kiképzés az önkéntes katonai szolgálat keretén belül, a hat hónapos vagy akár egy éves képzés végére a résztvevők átfogó honvédelmi…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média