Nyerni fogunk! Curtis, Dér Heni, Cooky előadásában a Fidesz legmenőbb kampánydal!
Olyan elánnal hirdették a péntek esti "rendszerbontó" koncertet, mintha Orbán Viktor már meg is bukott volna. Mintha már pusztán az Andrássy út végén felszerelt hangfalak látványától elmenekült volna Moszkvába, Izraelbe, Üzbegisztánba, GrácbE. mindenhová egyszerre.
Az, hogy a koncert szervezőjének, Puzsér Róbertnak honnan volt ennyi pénze, hogy ekkora hang- és fénytechnikát felvonultasson, ennyi fellépőt kifizessen (ha az előadók esetleg ingyen is jöttek, az ő stábjaikat, felszereléseiket, a szállítást, stb. is fizetni kellett), az már önmagában is komoly kérdéseket vet fel. Persze, tudjuk, mikroadományokból. Muhahahahaaaaa.
De ezt a koncertet tényleg meg kell köszönnünk Puzsérnak. Ekkora utolsó pillanati mozgósítást a Fidesz mellett még maga Orbán Viktor sem tudott elérni.
Ha valaki esetleg még bizonytalan volt, vagy akár óvatosan azon gondolkodott, hogy esetleg a Tiszára szavazzon, tegnap este tökéletesen kijózanodott. Mert világosan meglátta, mit szabadítana az országra. Ezt a csürhét, amelyik nem csak ordibált, plakátokat tépkedett le és gyújtott fel a város közepén (a közönség), és amelyik akasztásra, kinyírásra buzdított, terroristákat támogatott a színpadon (a fellépők) Magyar Péter hergelte fel az elmúlt hónapok során, a balos propagandasajtó (Telex, 444, HVG, 24, stb.) masszív segítségével. Első cikkjeikben még sztárolták Ecküt, a Hősök frontemberét, aki Gulyás Gergelynek üzente, hogy "a herémet rárakom a fejére". Mára persze eltüntették ezeket a cikkeket, lehetőleg em is foglalkoznak a sztorival, vagy ahol igen, ott bagatellizálni próbálják. meg olyanokat írnak, hogy a kormányoldal ezen a témán "rugózik", mintha az egész rendezvény ilyen balhés lett volna, miközben egyáltalán nem volt az. Szerintük. Pontosabban ezt hazudják. Valójában dehogyisnem volt az. Az egyik fellépő akasztásról, a másik a fideszesek kinyírásáról beszélt (hozzátéve, hogy 'peace" - haha). Még egy szabadpaelsztinázás is elhangzott, Irán támogatásával megspékelve, az egykori ligetvédő elmebeteg Ras G-től. Szép kis társaságot hozott össze Puzsér. (A szintén meghibbant Bródyval együtt). Eckü azóta bocsánatot kért, mert "túlcsúszott benne a választási őrület". ahogy az egyik propagandalap, a 24.hu is beszámol róla.
Őszintén szólva, ezt az Eckü gyereket én tényleg sajnálom. Valaha még személyesen is jóban voltunk, kedveltem, jó srác volt. Kicsit szétszórt, valószínűleg ADHD-speektrumos, de abszolút szerethető. De mára úgy tűnik, egy frusztrált, ki nem teljesedett, életközépi válsággal küzdő felnőtt gyerek lett, a "meg nem értett művész" tipikus esete. Persze, semmi baj azzal, ha valaki fiatalos, sőt, Friderikusz Sándor műsorában Steigerwald Krisztián részletesen is elemezte, hogy létezik olyan, hogy valaki "generációt váltson" és a saját kronológiai életkorától eltérő korosztállyal érezzen szellemi rokonságot, sőt, a biológiai életkora is az övékéhez közelítsen. (Mondjuk ehhez, egészséges életmód, sport, stb. is kell, sörhassal ez em megy, szegény Eckü...) Vagy úgy is mondhatnánk: "30 felett rapet hallgatni még mindig ildomos", amint azt Eckü énekelte mg 2013-ban. Apropó, tud valaki egyetlen Hősök slágert is mondani? Vagy legalább dalcímeket, amiket megjegyzett? Persze, néhány rajongó biztosan, mint ahogy én is: "Enyém vagy", "Ha én lennék a főnök", "Szó fel", stb. De ehhez a zenekar szűk rajongói, de legalább a rap szubkultúrához kellett tartozni (vagy évtizedeket tölteni a zeneiparban). A még mélyebben járatosak még arra is emlékeznek., hogy Eckü rappelt a Kelemen Kabátban zenekar "Maradjatok gyerekek" című dalában - ami valóban nagy sláger volt. De szegény Hősökről a szélesebb közönség a magyar társadalom legalább 95%-a még soha életében nem is hallott. Nyilván innen (is) a frusztráció. Eckü és Mentha sztárok szerettek volna lenni, még csak azt sem lehet mondani, hogy tehetségtelenek - csak épp nem jött össze. És amikor valakinek valami nem jön össze, mindig valaki más lesz a hibás. A teljes Tisza-szavazótábor erről szól, 13+1 részes cikksorozatot is írtam a Pesti Srácokon a Magyarpéter-szekta tagjairól, a különböző típusokról. Az okosságot elbukó seftestől a külföldön dolgozó kényszeres orbanofóbon át a vállalakozóig, aki kimaradt az állami bizniszből, és ezért mindannyian frusztráltak és haragszanak.
A Hősök 4 éve még a Fidesz mellett kampányolt - így próbálja most a sztorit átkeretezni a balos cselédsajtó. Valóban így volt. Ne legyenek illúzióink: ahogy Azariah, Krúbi és Majka sem ingyen lettek ekkora ellenzékiek, Ecküék sem önzetlenségből voltak fideszesek. Most már tudjuk, hogy valamire számíthattak, valamit ígérhettek nekik, amit nem, vagy nem úgy kaptak meg, és besértődtek. Még az is lehet, hogy a sértettség nem volt teljesen alaptalan (ismerek ilyen esetet elég közelről), de aki ilyenkor áruló lesz, arra semmilyen mentség nincs. Ám tudjuk: az árulók mindig a leghangosabbak. Hát, Eckünek most sikerült annak lenni. Végül is, nézzük (számára) a jó oldalát: 43 éves korára végre megismerte az egész ország. OK, a hírnév csak 15 percig (na jó, pár napig) fog tartani, de a történelembe úgy fog bevonulni, mint aki az utolsó szöget beleverte Magyar Péter miniszterelnöki ambícióinak koporsójába.
Ehhez képest a koncerten fellépő többi fröcsögő, gyűlölködő, kilóra megvett ál-művész (és a sajnálatos módon a korpa közé keveredett néhány tehetséges, többre méltó, de az orránál tovább nem látó arc, mint Dzsúdló vagy Vitáris Iván), akik ezen a koncerten ország-világnak megmutatták a Tisza "szeretetországát", már csak hab voltak a tortán. Az ő akasztós-kinyírós-mocskosfideszezős performanszaik elsikkadnak Eckü színpadon elővett - és Gulyás Gergely fejére képzelt - heréi mellett.
Úgyhogy, tényleg, köszönjük, Puzsér, hogy ezt összehoztad! A végén mégiscsak újabb 2/3-a lesz Orbánnak...
/posztok.hu
️

️

