Ez ez egyik legtömörebb, legösszeszedettebb, legérthetőbb videó, amit a témában láttam. Ezért is osztom meg, pedig tudjátok, ritkán osztok meg tartalmat.
Önmagában is érdekes megnéznünk a jelenséget. Könnyen lehet, hogy a jövő pszichológia, pszichiátriai könyveiben a pszichózis mint klinikai jelenség konkrét példájaként, tökéletes illusztrációjaként a Tisza-szekta szerepel majd.
Most tekintsünk el az összes többi (és nem kevés van ezekből) esettől, amikor a híveit az orruknál fogva vezeti, és foglalkozzunk kizárólag az adatszivárgási botránnyal. Amit
1. először titkolt
2. aztán tagadott
3. majd Orbánra, az oroszokra, a cicára, stb. kente
4. végül beizzította a szektát, hogy próbálják a közbeszédben átkeretezni az egészet. Ennek eredményeként:
a) ez érintettek meggyőzték saját magukat (Stockholm-szindróma), hogy nem zavarja őket, hogy az adataik a nyilvánosság elé kerültek
b) a cselédsajtója, influenszerei és egyéb szekértolói azt próbálják elhitetni a szekta többi tagjával, hogy nem az a hibás, aki az adatokat felelőtlenül kezelte (Magyar Péter, mint az applikáció lefejlesztését megrendelő párt elnöke), de nem is azok, akik az app-ot készítették (ukránok), nem is azok, akik az adatokat valakiknek eladták/kiszivárogtatták (vélhetően szintén ukránok, hiszen náluk voltak az adatok), hanem azok, akik az adatszivárgásról beszámoltak. Most őket próbálják - egészen elképesztő, szánalmas görcsöléssel - perbe fogni. Magyar Péter - szokása szerint - semmiért nem vállalja a felelősséget.
c) a szekta magyaráz, vergődik, mémeket gyárt, elképesztő hülyeségeket beszél, ír, rajzol, stb., és azokat próbálja lehülyézni, akik az adatszivárgást botrányosnak tartják.
És az a durva, hogy százezres nagyságrendre tehető azok száma, akik úgy résztvevői ennek a szemfényvesztésnek, hogy közben súlyos áldozatai is - tényleg nem lett volna szabad bezárni az OPNI-t.

Nagy tévedés, hogy az ukránok feltörték a Tiszavirág applikációt!
Egyszerűen csak megnyitották és letöltötték az adatokat amiket te készséggel megadtál nekik. 😵‍

Trump: Akkor szerinted Ukrajna nem nyerheti meg a háborút?
Orbán: Csodák még történhetnek…

Ezért a Kijev Párt vezetője, Magyar Peti tuti feljelenti őket.

Laci bácsi! Tessék már ezt a kérdéskört olyanra bízni, aki nem pénzéért mondja a hülyeséget, mint Ön, hanem a magyar emberekért teszi a dolgát. Mindenkinek jobb, ha ezt inkább Orbán Viktor intézi, jó…

Ez történt volna, ha a Washingtoni látogatás ️SIKERTELEN️ lett volna!
De hála az Istennek, sikeres lett!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média