Választás eredmények Bödőcs Tibor szülőfalujában:
Fidesz: 62%
Egyesült ellenzék: 25%
Mi Hazánk: 9,5%
Bödőcs nem csak orbanofóbiában, de patologikus fixációban is szenved. Nem csodálkoznék, ha tourette-szindrómás is lenne, és napjában többször vitustáncban rángatózva ordibálja, hogy „Oooooorbáááán!” Bár végül is ebből él, ebből csinál műsort, úgyhogy el kell ismerni, egész ügyesen fordítja saját javára a betegségét. Más kérdés, hogy az Orbán-monológjaiban nem sok szellemi munka van; mindig ugyanarra a sémára vannak felhúzva.
Ahogy Csizmadia Sándor barátom kiválóan megfogalmazta: „A Kicsi. Így hívta. Lehet őt lenézni, mindenféle okosnak tűnő frázisokat puffogtatni, akár zseniális poénokat fabrikálni, de egy dologgal úgy tűnik Bödőcs sincs tisztában, pedig erre már elég sokan rájöttünk kormányoldalon és ellenzékben is: Orbán Viktor egy egyedülálló, kivételes politikai géniusz, talán nem tűnt fel, de ÖTÖDJÉRE alakít kormányt olyan nemzetközi ellenszélben, amely bárkit már rég elfújt volna. Bárkit. Ez szinte példa nélküli. Ebből kellene kiindulni, mert addig, amíg ezt a teljesen nyilvánvaló tényt észre sem veszik és hülyeségeket feltételeznek róla, egy buta idiótának nézik, soha nem fog bejönni amit mondanak, és minden választás után így meg fognak lepődni.”
Nem csak a választók lenézése garantált recept a bukásra (SZDSZ, belpesti értelmiség, Márki-Zay), de az ellenfél folyamatos, nagymértékű lebecsülése is. Orbán Viktort nem kell szeretni ahhoz, hogy valaki tisztában legyen egyrészt a politikai teljesítményével, másrészt az ütésállóságával. Amikor például egy EP ülésen Verhofstadt fröcsögő nyállal, mélyprimitív, útszéli stílusban gyalázta, ő rezzenéstelen arccal jegyzetelt, majd pedig udvarisan hangnemben, tényszerűen válaszolt. Profizmus, higgadtság, kötélidegek, elegancia. Margaret Thatcher öröksége éledt újjá a szemünk előtt.
Mégis, Bödőcs valószínűleg elhitte. Elhitte egyrészt, hogy Orbánt sikeresen lehet bodyshamingelni a testalkatával. Másrészt Bödőcs elhitte saját magát. Elhitte, hogy ő nem csak egy kiváló humorista (ennek megítélése szubjektív, készséggel vállalom, hogy lehet, hogy tényleg én látom rosszul), hanem politikai bölcs, vátesz, megmondóember... politikai tényező is. Hát nem. A választások őt is beárazták.
A szülőfalujában született eredményekre persze lehet a szokásos „agymosott vidékiek”, mantra mellett azt is mondani, hogy nem Bödőcsre kellett szavazni, nem ő kapott ki csúnyán. De ne áltassa senki magát: amikor egy kistelepülésről valaki híres lesz, a falu népe önkéntelenül is büszke rá, ésköveti, figyeli, iránymutatónak tartja. Persze, nem 100-ban. De hogy az ő nyílt és egyértelmű politikai iránymutatása mindössze a falu 25%-át tudta megszólítani, az nagyon beszédes. Az helyre kell(ene), hogy tegye őt. (Még ha tudjuk is, hogy nem fogja; ahhoz túl nagy az egója.) Megint csak Csizmadia Sanyi találó megfogalmazásában: „Búcsúszentlászló véleményt alkotott a tehetséges, de totálisan elvakult lipsivé lett, folyamatos ballib propagandát toló humorista kampányáról. Érdemes a valóságban élni és akkor nem születnek ilyen mellbevágó eredmények. Vagy de. Viszont legalább nem fognak ennyire meglepődni.”
Még sokszor meg fognak lepődni a Bödőcsök és szektáik. Mert nem hagyják abba, nem akarnak kijönni a pszichózisból. Továbbra sem a valóságban élnek. És még egy gargantuális választási bukta sem hozza ki őket belőle. Merthogy, ezúttal már Isaac Asimovot idézve: „Egy ember soha és sehol sem veszhet el annyira, mint önnön magányos agyának végtelen és bonyolult folyosóin, ahová senki sem nyúlhat utána, ahonnan senki sem szabadíthatja ki.”
Ez ugyanúgy igaz Bödőcsre, ahogy Fekete-Győrre vagy Jakabra, és leginkább persze Márki-Zayra is.