️ Isten áldja az Édesapákat!

Drávicz Gyula: Édesapámnak

Akkor kezdődött hajdanán,
azon a bolondos éjszakán,
amikor meglátta arcomat,
s először hallhatta hangomat.

Azonnal tudtam, hogy büszke rám,
ahogyan azt mondta: kisbabám,
és mikor gyengéden felkapott,
két karja békét és hont adott.

Úgy tűnt, hogy burokban növök fel,
azt, hogy ő szóval vagy ököllel
hányszor is védett a gonosztól,
nem veti papírra golyóstoll.

Nem írja azt sem, hogy felnevelt,
megadva mindent, mi tőle telt,
gondosan vigyázta lépteim
utamnak síkjain, bércein.

Bánom, hogy mindezért, jó apám,
köszönet tán el sem hagyta szám,
nem tettem semmit, hogy többre vidd,
s én sosem óvtam még lépteid.

Egyszer majd én adom meg neked,
amit egy ember csak megtehet,
s téged fog védeni két karom,
miközben hangodat hallgatom.

És akkor rádöbbensz majd talán,
hogy ez pont olyan mint hajdanán,
s lehet még büszkébben mondja szád,
én vagyok egykori kisbabád.

Tovább fejlesztjük Biatorbágyot!

Az idei Városünnepen ahhoz is gratuláltam a helyieknek, hogy a település 15 éve kapta meg a városi rangot.

️Kínos! A baloldali politikusok is próbálkoznak a fiatalok megszólításával a TikTok-on. Jámbor András parlamenti képviselő (sic!) például így:

Krisztus Szent Teste és Vére. Ma, az Úrnapján a világ katolikus hívei Jézus köztünk való szeretetének leginkább fogható és legelérhetőbb jelét, az Eucharisztiát ünnepelhetik együtt.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média