️ Sulyok Tamás bejelentette: az Európai Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság sürgős eljárás keretében vizsgálja az ügyét!
Az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületének munkatársai…
A Rákoscsabai Baptista Gyülekezet megújult imaházának átadó ünnepségén együtt adhattunk hálát egy olyan közösségi összefogás eredményéért, amely méltó módon őrzi és gazdagítja Rákosmente értékeit.
A több mint 125 éves imaház nem csupán egy épület, hanem a helyi baptista közösség hitének, kitartásának és szolgálatának jelképe. Az elmúlt évtizedekben generációk találtak itt lelki otthonra, és innen indult számos olyan kezdeményezés, amely a rászorulók segítését, a közösségépítést és az egymás iránti felelősségvállalást szolgálta.
A felújítás megvalósulása jól példázza, hogy közös akarattal, összefogással és hittel jelentős eredményeket érhetünk el.
Büszke vagyok arra, hogy Rákosmente Önkormányzata is hozzájárulhatott ehhez a fontos beruházáshoz.
Köszönöm mindazok munkáját, támogatását és elkötelezettségét, akik részt vettek az imaház megújításában.
Kívánom, hogy a megszépült épület még hosszú évtizedeken át szolgálja a gyülekezetet és erősítse a helyi közösséget.
️ Sulyok Tamás bejelentette: az Európai Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság sürgős eljárás keretében vizsgálja az ügyét!
Az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületének munkatársai…
Nemzeti Összetartozás Napja Bábonymegyeren
Ma, a trianoni békediktátum évfordulóján emlékezünk a múlt fájdalmaira, de egyben erőt merítünk abból az összetartozásból, amely száz év múltán is összeköti…
Együttműködési megállapodást írtunk alá az azeri jegybank elnökével, Taleh Kazimov-val. 

Nem ok nélkül volt kordon a Karmelitánál, felelőtlenség volt a tiszás színjáték kordonbontással
“A köztársasági elnök és más független alkotmányos szervek vezetőinek tervezett elmozdítása alkotmányos válsághelyzetet idézhet elő, egyben alapvető alkotmányos…
106 év után is: ÖSSZETARTOZUNK
️ A nemzeti összetartozás napja arra biztat bennünket, hogy ne a szétszakítottságot és a nehézségeket szemléljük, hanem sokkal inkább azt, ami összeköt bennünket.
Közös…
Tessék mondani: emberek épségének veszélyeztetése az már az “emberséges Magyarország”, vagy arra még várni kell?
Történt ugyanis, hogy a facebook-kormányzás keretében Magyar Péter és minisztertársai…
Büszkék lehetünk!
Az orvosok átlagbére megközelíti a 2 millió forintot, az átlagos tanárbér az 1 millió forintot.
A Velencei Bizottság sürgős eljárás keretében vizsgálja a köztársasági elnök és más független alkotmányos szervek vezetőinek tervezett elmozdítását.
Tartson ki, Elnök Úr!
Ma házbizottsági ülés volt, a jövő héten pedig folytatja az Országgyűlés a munkát.
Tartsatok velem!