A Fővám téri Nagyvásárcsarnokban jártunk, ahol a Nagy-Budapest megalakulásának 75. évfordulójára szervezett programsorozat részeként Rákosmente mutatkozott be.

Büszkeséggel tölt el, hogy az Erdős Renée Ház munkatársai olyan kiállítást állítottak össze, amely hitelesen idézi meg kerületünk múltját és hagyományait.

A stand központi eleme egy élethűen felöltöztetett, 1930-as évekbeli rákoskeresztúri kofaasszony bábu volt, aki Keresztúr egykori legismertebb portékáit – a meggyet és a fejessalátát – kínálta a látogatóknak.

A tablókon bemutatott archív képek pedig azt a korszakot elevenítették fel, amikor Rákosmente a főváros fontos ellátóövezeteként működött: a századelős csépléstől a termelőszövetkezetek nagyüzemi zöldségtermesztéséig.

A kiállítás arra emlékeztet minket, hogy múltunk értékeit és az itt élő generációk munkáját ma is kötelességünk továbbadni.

Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult a bemutatkozás sikeréhez és méltó módon képviseltük Rákosmentét ezen a rangos eseményen.

Szervezetünk tagjai Kecskeméten segítettek be egy menhely munkájába, ezzel pár örömteli pillanatot okozva a menhelyi kutyusoknak. Az adventi időszakban, karácsony közeledtével is gondolnunk kell…

Brüsszelben döntöttek: le kell válni az orosz gázról és kőolajról. Itt a külügyminiszter válasza a diktátumra.

Döntő pillanathoz érkezett a paksi atomerőmű bővítése. Most fel fog pörögni a munkálatok látványos része, hogy időre elkészülhessen hazánk valaha volt legnagyobb beruházása.

Újabb ukrán támadás a Barátság kőolajvezeték ellen – itt a külügyminiszter válasza:

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média