Idén is folytatjuk Budapest leghosszabb ételosztási akcióját!

Ez a program kerületünk szívügyévé vált és számomra, az önkormányzat számára, rendkívül fontos, hogy segíthessünk azoknak, akik a legnagyobb szükségben vannak.

Hálás szívvel köszönöm a helyi civil és egyházi szervezeteknek, a Rákosmenti Adományház Egyesületnek, a Magyar Vöröskereszt XVII. kerületi Szervezetének, valamint Szabó Tiborné és Lambert Krisztina önkormányzati képviselőknek, akik elkötelezetten és önzetlenül hozzájárulnak a program megvalósításához.

Mi, rákosmentiek, mindig kiemelt figyelmet fordítunk a társadalmi felelősségvállalásra, és igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy együtt segíthessünk – mert számunkra Rákosmente mindig az első!

Ukrajna nincs, és belátható időn belül nem is lesz abban az állapotban, hogy szóba jöhessen az EU tagsága!

Ha Ukrajna az EU tagja lenne, most az EU állna háborúban Oroszországgal.

A magyarok pénze a…

Hatályba léptek az orosz kőolaj vásárlására vonatkozó amerikai korlátozások, azonban hazánkra ezek nem vonatkoznak Orbán Viktor kormányfő és Donald Trump amerikai elnök megegyezése értelmében.

Együttes erővel a háborús nyomás ellen - ezért fontos a nemzeti konzultáció kitöltése:

Életbevágóan fontos kérdés, hogy a magyarok által befizetett adót, hozzájárulásokat mire költjük? Szerintünk a pénzt nem Ukrajnába kell küldeni, hanem a magyar emberekre kell fordítani.

Közeledik a budapesti békecsúcs. A miniszterelnök a részletekről:

A Károli Gáspár Református Egyetemtől is kaptam egy pulcsit, persze az ingem megint szöszös lett.

Otthon úgy próbáltam menteni a helyzetet, hogy azt mondtam a feleségemnek, a szöszös ing csupán a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média