„Szakcsi Lakatos Béla egyedülálló pályafutása minden egyes percében bizonyossá tette: zenélni, művésznek lenni, minden nap embernek maradni: kegyelem, a Teremtés dicsérete. Életét, művészetét hálaadásnak tekintette ezért a kegyelemért.
Talán ez a korszakos, ma már alig ismert alázat, bölcsesség és hűség az a titok, ami a zenéje iránti rajongáson túl gondolatain és világlátásán át is nagy hatást gyakorolt pályatársaira és közönségére is.
Hittel vallotta, hogy az a jó muzsikus, aki mer kockáztatni. A fúzió, a crossover és az improvizáció hazai nagymestere volt. Hitt az improvizáció kultúrájának kodályi tételében, hogy az a zenész elengedhetetlenül szükséges kreatív eszköztára.
Szakcsi Lakatos Béla tájékozódási pont volt a magyar kulturális életben. Kőszikla, akinek nagyszerű szakmai pályája és szilárd értékrendje kikezdhetetlennek, szemléletmódja, mentalitása példaértékűnek, meggyőződéssel és eltökéltséggel járt útja szikla-fundamentumnak bizonyult.
Béla Bátyánk, drága Mester! Nem feledjük a személyes találkozásokat, az önmaguknak utat törő dallamaidat, a pillanat-szülte improvizációkat, hogy hogyan varázsoltál el minket fiatal zeneakadémista korunkban. Az örök világosság fényeskedjék Neked, Szakcsi Lakatos Béla! Isten nyugosztaljon!”
- részletek a mai búcsúbeszédemből

️ A magyar emberek dühösek, és igazuk van.
A háború árát nem mi akarjuk megfizetni.
A munkahely ebben a helyzetben még fontosabbá válik. 🤝

A japán Toyo Ink Hungary elkezdte a tömegtermelést…

Főispán úrnál jártam - helyzetkép a megyei közigazgatásról.

A brüsszeli elhibázott szankciók miatt ügyesen kell szervezni az ügyfélfogadást, mert a közigazgatásra is nagy terheket ró a szankciók…

Most, amikor általános recesszió fenyegeti Európát, fontos, hogy a józan ész mentén és kiemelten foglalkozzunk az energia és a gazdaság kérdéskörével.

A kormány azon dolgozik, hogy minél könnyebb legyen családot alapítani és gyermeket nevelni. A falusi csok támogatással már 35 ezer család teremtett magának otthont, és már 1200 kistelepülésen állt…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média